A Sevillának a Real belső viszálya segíthet

Vágólapra másolva!
2011.02.02. 14:05
null
Mourinho nem tűri a fegyelmezetlenséget: kirakta a keretből Gagót és Pedro Leónt (Fotó: Action Images)
Bár nem két alapemberről van szó, a Real Madridnak valószínűleg nem tesz jót, hogy a Sevilla elleni ma esti spanyol Király-kupa-elődöntő előtt Fernando Gago és Pedro León összeverekedett. José Mourinho erről az esetről nem beszélt, de úgy nyilatkozott, játékosai nincsenek hozzászokva a heti két mérkőzéshez, mivel korábban hamarabb kiestek a kupasorozatokból. Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője az Almería elleni meccs előtt arról beszélt, még korántsem dőlt el a bajnoki cím sorsa a katalánok hétpontos előnye ellenére.

Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint a Real Madrid tegnapi zárt kapus edzésén Fernando Gago és Pedro León összeverekedett, és José Mourinho vezetőedző ezért tette ki mindkettejüket a ma esti kupameccsre készülő keretből.

Az eset az egymás közti játék után történt, amely során Gago keményen belépett spanyol csapattársának, akinek fájt a lába, és megsértődött csapattársára, de kis szóváltással véget ért a kakaskodás.

Az öltözőben azonban Pedro León számon kérte Gagón a kemény belépőt, és a vita tettlegességig fajult, olyannyira, hogy a társaknak kellett szétválasztaniuk a játékosokat.

Mourinho a Sevilla elleni meccs előtti sajtótájékoztatóján nem beszélt az esetről, hanem úgy nyilatkozott, hosszú idő után a döntőbe szeretne jutni a Real Madriddal, amely egygólos előny tudatában készül az összecsapásra.

„A sevillai győzelem után úgy láttam, az egész csapat arra vágyik, hogy bejussunk a döntőbe. Egy meccsre vagyunk ettől, és a csapat jó állapotban van. Nem lesz könnyű, de akarjuk ezt a sikert – mondta Mourinho. – Azért is kritizálnak, ha rotálom a játékosaimat, azért is, ha nem. Januárban kilenc meccset játszottunk. Vannak játékosok, akik hozzá vannak szokva ehhez a terheléshez, de ezek a futballisták nincsenek, mivel általában a kupa első fordulójában búcsúztak a sorozattól. Hasonlóan a Bajnokok Ligájából is hamar kiesett a csapat. Ezek a labdarúgók azt szokták meg, hogy csak a bajnokságban kell helytállniuk.”

A nagy rivális Barcelonának könnyebb a dolga: a katalánok 5–0-ra verték meg az Almeríát a Camp Nouban az első meccsen, így kétség sem férhet továbbjutásukhoz. Josep Guardiolát nem is a mai találkozóról, hanem a Real Madridról kérdezték az újságírók.

„Kedvezőbb, hogy hét pont az előnyünk, nem pedig négy, de még egy örökkévalóság van hátra a bajnokságból. Két évvel ezelőtt tizenkét ponttal vezettünk, aztán mégis nyernünk kellett a Bernabéuban, mert ha veszítünk, elbukhattuk volna a ligát. Nincs kétségem afelől, hogy a Real mindent megtesz azért, hogy visszakapaszkodjon. A végső siker az utolsó nyolc meccsen dől el, és valószínűleg a Bernabéuban derül ki, melyik gárda lesz a bajnok” – mondta Guardiola.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Almería–Barcelona 20.00 (Tv: Sport Klub)
Real Madrid–Sevilla 22.00 (Tv: Sport Klub)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik