A búcsúzó Guardiola: Tito jó utód lesz

Vágólapra másolva!
2012.05.25. 15:13
null
A következő Barca-meccsen már Vilanova (jobbra) mutatja az irányt, ma este Madridban azonban még Guardiola dirigál<br />(Fotó: Action Images)
A spanyol labdarúgó Király-kupa madridi fináléjában, a Vicente Calderón Stadionban 22 órától az Athletic Bilbao és az FC Barcelona feszül egymásnak. A mérkőzés több szempontból kiemelten is érdekes. A kupasorozat két legeredményesebb együttese méri össze erejét – a katalánok 25-ször, a baszkok 23-szor diadalmaskodtak –, és mindkét gárda csalódásokat hozó idény végén ünnepelne. A Barcelona a spanyol bajnoki címét és a BL-trófeáját bukta el – előbbiben ezüstérmes, utóbbiban elődöntős volt –, a Bilbao az El-fináléban veszített. És ha mindez nem lenne elég, búcsúmeccsére készül a korszakos edzőzseni, Pep Guardiola.

„Az idény utolsó erőpróbája vár ránk, amelyen a kupa sorsa dől el” – mondta Guardiola, aki másokkal ellentétben nem sokat foglalkozik azzal, hogy a stadionban megrendezett, két nappal ezelőtti koncertet a játéktér talaja igencsak megsínylette. A szakember megemlítette: a pálya mindkét felet ugyanúgy zavarja majd.

ELŐVIGYÁZATOSSÁGBÓL LEZÁRTÁK A CIBELES SZÖKŐKUTAT
Elővigyázatosságból a madridi rendőrség kordonnal kerítette körbe, és kiemelt veszélyességi fokozatú területként vigyázza az éjszaka a Cibeles szökőkutat, ami a Real Madrid közismert törzshelye. Az együttes sikereit a szurkolók és a csapat tagjai is hagyományosan ott – is – megünneplik, ezért érthetően rossz néven vennék, ha a baszk, esetleg a katalán drukkerek tennék ma éjszaka ugyanezt.

„Bátor és lendületes támadójátékot várok a csapatomtól. Tudjuk, hogy olyan ellenfél áll majd velünk szemben, amely régóta nem nyert egyetlen trófeát sem. Ez kettőzött erőt ad neki, ami megnehezíti a dolgunkat. Néztem az Atlético elleni El-döntőjüket, és semmi jelét nem láttam annak, hogy a harmadik gólig akár egy pillanatra is feladták volna a küzdelmet. Sőt, még több helyzetük volt, mint a győztes madridiaknak.”

Guardiola beszélt távozásának körülményeiről is, így újabb háttér információkat csepegtetett. Például arról, hogy azon az ominózus novemberi ebéden, amelyen először tájékoztatta Andoni Zubizarreta sportigazgatót terveiről, utódjaként már szóba került pályaedzője, Tito Vilanova neve is.

GUARDIOLA A 14. EDZŐI TRÓFEÁ- JÁVAL BÚCSÚZNA A BARCÁTÓL
A Barcelona az elmúlt négyéves periódus 14. trófeájával búcsúztatná edzőjét, a szezon végén távozó Josep Guardiolát. Az egykori játékos 2008 óta dolgozik vezetőedzőként a csapatnál. Irányításával a klub olyan sikersorozatot produkált, amelyre korábban nem volt példa.

GUARDIOLA SIKERE AZ ELSŐ CSAPAT EDZŐJEKÉNT
Bajnoki cím (3): 2008–2009, 2009–2010, 2010–2011
Spanyol Király-kupa-győzelem (1): 2008–2009
Spanyol Szuperkupa-győzelem (3): 2009, 2010, 2011
BL-siker (2): 2008–2009, 2010–2011
Európai Szuperkupa-siker (2): 2009, 2011
Klubvilágbajnoki-cím (2): 2009, 2011

„Én javasoltam őt az utódomnak, és azt a választ kaptam, hogy az ötlet jó. A Chelsea elleni BL-találkozót követően erről aztán Titóval is beszéltem az irodámban.”

A két sportember barátsága és munkakapcsolata még a Barcelona tartalékjainál közösen eltöltött időszakból datálódik, jó húsz évvel ezelőttről. Az elmúlt évek sikereit már együtt érték el: a B-csapat éléről fellépő Guardiola magával vitte segítőjét. A nagy örökségtől azonban nem félti az új trénert.

„Ez nem kizárólag az én örökségem, hanem az övé is, mindannyiunké, akik az elmúlt években ezekért a sikerekért dolgoztak. Nem csak és kizárólag rajtam múlt minden. Többek között rajta is. Nekünk annak idején hat hónapra volt szükségünk, hogy a magunk képére formáljuk a dolgokat, most nem kell annyi változást végrehajtani. Persze biztosan lesznek más meglátásai, más elképzelései, de ez így van rendjén, a világon minden és mindenki különbözik a másiktól. Tito jó lesz. ”

A távozó, 41 éves spanyol tréner eddig nem konkretizálta pihenésének, feltöltődésének időtartamát. Így amíg korábban az éveken át tartó pauzát sem lehetett kizárni – némi ázsiai haknival, ha az anyagi okok miatt rászorulna –, addig most csupán hónapok hangzottak el ennek kapcsán, ez pedig bizakodásra ad okot az európai topklubok számára.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik klub nyeri meg a 2012-es Király-kupát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A bilbaói oldal készülése kevésbé visszhangos, bár elképzelhető, hogy az Athletic trénere, Marcelo Bielsa is feláll a kispadtól. Most viszont még ő dirigál...

„Nem hiszem, hogy valami újfajta taktikai hadrenddel az Athleticnek nagyobb esélye lenne a győzelemre a Barcelona ellen, amely a világ legjobb csapata” – mondta az argentin szakember arra a kérdésre, hogy le tudják-e másolni a Chelsea katalánok ellen sikeres BL-meccsét.

Bielsa elárulta: a Király-kupa döntőjét nem a pszichés, hanem a fizikai oldaláról közelítették meg, és nagy hangsúlyt fektettek a felkészülésben a dinamikára.

A szakember nem tartja fontosnak, hogy a Barcelona számít a favoritnak, és nem szimpla közlegényeket küld csatába, amely kifejezést a futballistákra nézve eleve gépiesnek, arc nélkülinek érzi. Arra viszont készül, hogy honfitársának, Lionel Messinek ismét főszerep juthat a találkozón, ezért a gólerős támadó semlegesítése a mérkőzés egyik kulcsfeladata lesz számukra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik