Arango korai góljával szereztek vezetést a hazaiak a találkozó elején, de mivel ugyanő szerencsétlenül ért bele fejjel a vendégek baloldali szabadrúgásába - a labda védhetetlenül vágódott a jobb felső, rövidsarokba -, egyenlítettek a vendégek.

Öt perccel később már a vezetést is átvették a vendégek: a Ballesteros szabálytalansága miatt megítélt büntetőt a szezonban kifejezetten gólerős Tamudo a kapu közepébe vágta. A mallorcaiak játékosát az esetnél kiállította a játékvezető.

A második felvonás elején kiegyenlítettek a vendégek, mármint ami a létszámokat illeti: Rodriguez kilenc perc alatt szedett össze két sárga lapot.

A küzdelmes összecsapáson a mallorcai erőfeszítéseket végül siker koronázta: Güiza a 69. percben egyenlíteni tudott.

A roppant színes összecsapáson a mallorcai játékosok hat sárga- és egy piros lappal zártak, a vendégek megelégedtek négy sárgával, amelyből egy pár ugye pirosat ért.

A Mallorca harmadszor, az Espanyol másodszor játszott döntetlent a szezonban, előbbi először szerzett hazai pályán egy pontot, utóbbi másodszor idegenben.

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

9. FORDULÓ:
Real Mallorca-Espanyol 2-2 (Arango 2., Güiza 69., ill. Arango 21. - öngól, Tamudo 26. - 11-esből)