Ülőröplabda Eb: mindkét nemben az oroszoké az aranyérem

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.07.20. 19:26
null
A magyar női csapat nyolcadikként zárt (Fotó: Dömötör Csaba)
A férfiaknál és a nőknél is Oroszország válogatottja lett a kontinens legjobbja, akárcsak az előző Eb-n. Az utolsó napon az is eldőlt, hogy női nemzeti együttesünk nyolcadikként zárt.



Csapataink hányattatásainak betetőzése volt a szombat, amikor lejátszották az utolsó magyar érdekeltségű mérkőzést a hazai rendezésű ülőröplabda Európa-bajnokságon: női válogatottunk a finnek ellen próbálhatta meg kiköszörülni a becsületén a horvátok elleni vereségekkel esett csorbát, sőt győzelem esetén jobb szettaránnyal még mindig megelőzhette volna a déli szomszédot. Nem jött össze, még csak közel sem jártunk ehhez, pedig együttesünk jobb napjain verte már meg Finnország legjobbjait, nem is egyszer. Ezúttal még csak vezetni sem sikerült egyszer sem, a kissé beletörődő játék sima 3:0-s vereséghez vezetett, ez pedig a nyolcadik helyezéshez a gyengébbik nem kilenccsapatos mezőnyében. De itt legalább nem lettünk utolsók, mint a férfiaknál.

A záró nap maradék része már a helyosztók jegyében telt, a program betetőzéseként természetesen a döntőkkel. Előttük még rögzíthettük, hogy a bronzcsaták kettős német–ukrán rangadóján igazságos lett a leosztás, amidőn az uraknál Németország, a nőknél Ukrajna szerezte meg a harmadik helyet, majd következett a két finálé. A hölgyeké volt az elsőbbség, és ők viszonylag gyorsan végeztek is, a kontinenstornán szettet sem vesztő világ- és Európa-bajnoki címvédő Oroszország a döntőben sem engedélyezett játszmát ellenfelének, amely ezúttal a története legjobb szereplését produkáló olasz válogatott volt. Következhetett a férfiak fináléja, az egész viadal 80. mérkőzése a fő pályán, a középsőn, a kettesen a kétséget kizáróan legjobbak, a bosnyákok és az oroszok között.

Nos, soha rosszabb aranycsatát, egyrészt mert a lehető leghosszabbra nyúlt (ötszettesre, és a döntő játszmára kicsit még rá is húztak a felek, mert 15-nél nem volt meg a győzelemhez szükséges kétpontnyi különbség), másrészt kifejezetten jó volt a hangulat a Ludovika Arénában, amelyben körülbelül 400 néző biztatta a feleket, Boszniából szurkolótábor is érkezett zászlókkal.

Hiába, mert Oroszország megvédte címét, amikor 17:15-re alakult az eredmény.

Egy ravaszul a háló felett átejtett bosnyák labda pottyant hajszállal a vonalon kívülre, ennyi döntött.

ÜLŐRÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST
Férfiak
Döntő:
Oroszország–Bosznia-Hercegovina 3:2
A 3. helyért: Németország–Ukrajna 3:0
Az 5. helyért: Horvátország–Szerbia 3:2
A 7. helyért: Lettország–Hollandia 3:1
Nők
Döntő:
Oroszország–Olaszország 3:0
A 3. helyért: Ukrajna–Németország 3:2
Az 5–9. helyért: Finnország–Magyarország 3:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik