Strandröplabda: két World Tour-versenyen indulnak a bajnoknők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.27. 16:12
null
Szombathelyi Szandra és Lutter Eszter Törökországban és Svájcban gyarapíthatja világranglistapontjait…
Február közepe óta készül együtt a négyszeres strandröplabda bajnok Lutter Eszter és a kétszeres ob-győztes Szombathelyi Szandra. A páros nem akárhol debütál: sikerült bejutniuk két háromcsillagos World Tour-verseny mezőnyébe is májusban – jelentették be a versenyzők facebook-oldalukon.

Ilyen rangos és erős versenyen emberemlékezet óta nem indulhatott magyar női strandröplabdázó, Lutter és Szombathelyi azonban mindjárt kettőn is a mezőny tagja lehet: előbb a május 2-án, a törökországi Mersinben próbálhatnak szerencsét, ahol a selejtezőben a 19. kiemelési helyet kapták meg, míg egy héttel később, május 8-án a svájci Luzernben is indulhatnak, ahol várhatóan a 24. kiemeltek lesznek a selejtezőben.

Ha utóbbi versenyen nem sikerül kiharcolniuk a főtáblára kerülést, akkor átteszik székhelyüket az olaszországi Bibiónéba, ahol éppen azon a hétvégén rendezik meg a világ egyik legrangosabb nem ranglistapontszerző versenyét, a hagyományos Beach Volley Marathont, amelyen minden évben több száz páros méri össze tudását.

Tavaly ősszel itt Lutter Eszter – akkor még Lakatos Enikővel – bronzérmet szerzett, ami minden idők legjobb magyar páros helyezése volt, a honi strandröplabdázók által is nagyon kedvelt tornán. Gubik János tanítványai szeretnék megismételni a tavalyi szereplést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik