Strandröplabda ob: frissen alakult párosok arattak Tatán

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.08.02. 15:52
null
A nőknél a Vaida Beáta, Vecsey Fanni páros nyerte az első fordulót (Fotók: Beach Volleyball Hungary/Szabo-Jilek Ádám)
A nőknél a Vaida Beáta, Vecsey Fanni, míg a férfiaknál a Rása Alex, Rozgonyi Bálint páros nyerte meg a strandröplabda országos bajnokság első fordulóját, a tatai mesterversenyt.

A reggeli langymelegben is dermesztően hatott a strandröplabda-bajnokság első, tatai fordulójának utolsó napján a hír, amelyről előbb csak egymás között váltottak szót a szakmabeliek, majd később a televíziós közvetítésből mindenki értesülhetett: a női címvédő, a társával a négy közé jutásért búcsúzó Szombathelyi Szandra mélyvénás trombózist kapott.

„Szombat este derült ki a baj – jegyezte meg az edző, Gubik János. – Öt napig feküdnie kell, aztán meglátjuk, hogy van. Az egészsége érdekében valószínűleg el is kell engedni ezt az idényt.”

Azért a szomorú fejlemény árnyékában is a strandröplabdáé volt a főszerep az Öreg-tó partján, ahol a zárt kapus rendezés ellenére, a kordonok mögé gyűlő nézőknek köszönhetően hangulatos versenyt tartottak.

A győztes férfi duó egyik tagja, Rozgonyi Bálint ütés közben
A győztes férfi duó egyik tagja, Rozgonyi Bálint ütés közben

A nőknél a nyáron összeálló Vaida Beáta és Vecsey Fanni páros nyert. A Romániából érkező Vaida korábban már győzött World Tour-versenyen is, míg Vecsey különleges duplát mondhat magáénak, hiszen pénteken – Gubik Hannával – az U18-asok között is diadalmaskodott. Edzőjük, Adrian Pricop még a finálé előtt fejtegette, csupán még egy év közös munka szükséges, és már nemzetközi viadalokon szerez érmeket a páros.

„Nem voltak óriási céljaink, csak szerettük volna, hogy látszódjon, együtt edzünk, és van némi közünk a strandröplabdához” – jegyezte meg tréfásan Vaida, aki – ha a román és a magyar szövetség is megegyezik – a szükséges kétéves kihagyás után magyar színekben indulhat akár világversenyeken is.

A férfiaknál a tavaly decemberi „hirtelen ötlettől” vezérelve összeálló Rása Alex, Rozgonyi Bálint páros ért a csúcsra, miután két szettben lerendezte a 2016-ban bajnok, most viszont a selejtezőből induló, így érezhetően elfáradó Bagics Balázs, Tóth András duót.

Az ob második fordulóját két hét múlva Csepelen rendezik, míg augusztus 28–30-án tartják a Lupa-tavi döntőt.

MKB-PANNÓNIA STRANDRÖPLABDA MAGYAR BAJNOKSÁG
1. MESTERVERSENY, TATA
Döntő. Férfiak.
Rása Alex, Rozgonyi Bálint (Pénzügyőr SE)–Bagics Balázs, Tóth András (Penta-KSE) 2:0 (13, 17).
Nők. Vaida Beáta, Vecsey Fanni (Eötvös-DSE, Gödöllői RC)–Juraszik Patrícia, Villám Lilla (Strandröplabdázásért SE) 2:0 (8, 13)
A 3. helyért. Férfiak. Ghazal Jamil, Stréli Bence (Strandröplabdázásért SE)–Kiss Dániel, Bán Viktor (Pénzügyőr SE) 2:1 (–13, 28, 10).
Nők.
Gubik Hanna, Kovács Eszter (Beach Sport, Penta-KSE)–Császár Norina, Hajós Aliz (Penta-KSE, Strandröplabdázásért SE) 2:1 (15, –13, 8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik