Röplabda: visszavonult az egyik legeredményesebb olasz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 12:52
Visszavonult Emanuele Birarelli, az egyik legeredményesebb olasz férfi röplabdázó.

„A röplabda volt az életem, de a veronai szerződésem lejárt, és a koronavírus-járvány arra késztetett, hogy meghozzam ezt a döntést. Most el kell gondolkodnom, hogy mit akarok kezdeni az életem második felében” – nyilatkozta a 39 éves center a La Gazzetta dello Sport című sportnapilapban.„A röplabda volt az életem, de a veronai szerződésem lejárt, és a koronavírus-járvány arra késztetett, hogy meghozzam ezt a döntést. Most el kell gondolkodnom, hogy mit akarok kezdeni az életem második felében” – nyilatkozta a 39 éves center a La Gazzetta dello Sport című sportnapilapban.

Birarelli három olimpián szerepelt és két érmet nyert: 2012-ben Londonban a harmadik, négy évvel később Rio de Janeiróban a második helyen végeztek az olaszok.

„Peking lenyűgöző volt, hiszen az volt az első olimpiám. Londonban bronzérmet nyertünk, Rióban pedig csapatkapitányként szerepeltem, ami igazán különleges volt, pályafutásom legfontosabb eseményeként tekintek rá” – mondta.

A kiváló röplabdázó – aki kizárólag olasz klubcsapatokban szerepelt – a Bajnokok Ligájában három arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta karrierjét, a klubvilágbajnokságot négyszer nyerte meg, Európa-bajnokságokról pedig két ezüstje van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik