Röplabda: visszavonult a német válogatottól ifj. Grózer György

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.25. 18:28
Visszavonult a német röplabda-válogatottól ifjabb Grózer György. A 35 éves feladóátló közösségi oldalán azt írta: nagy megtiszteltetés számára, hogy a német válogatottban játszhatott, és nagyon sajnálja, hogy legnagyobb álmát, az olimpiai szereplést nem tudta kivívni a nemzeti csapattal.

A németek a januári, berlini olimpiai kvalifikációs tornán egészen a döntőig meneteltek, ott azonban kikaptak a francia csapattól, így nem jutottak ki a nyári tokiói ötkarikás játékokra

Ifj. Grózer a korábban ugyancsak válogatott röplabdázó édesapjához hasonlóan magyar-német kettős állampolgár. A Vasas utánpótlásában kezdett játszani, majd a Dunaferrben és a Kaposvárban szerepelt, 2002-ben pedig Németországba igazolt, ahol 2010-ig kétszer lett bajnok a Friedrichshafennel.

Később a lengyel Asseco Resovia Rzeszów csapatával bajnoki címet és CEV-kupa-ezüstérmet ünnepelhetett, 2012-ben a bajnokság legértékesebb játékosának választották. Az orosz Belogorje Belgorod játékosaként 2014-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot is. Dél-Koreában és Katarban is eredményesen szerepelt, jelenleg pedig az orosz Zenitben játszik.

A 2000-es évek második felében többször pályára lépett a magyar válogatottban, de később úgy döntött, hogy a német színeket képviseli. Az Európa-ligában 2009-ben arany-, a 2017-es Európa-bajnokságon ezüst-, míg a 2014-es világbajnokságon bronzérmet szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik