Röpi: visszatér a válogatottba a korábbi csapatvezető

Vágólapra másolva!
2018.07.09. 20:13
Németh Szabolcs is bekerült az Európa-bajnoki selejtezősorozatra készülő magyar férfi röplabda-válogatott keretébe.

A magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója emlékeztet, hogy a korábbi csapatkapitány az Európa Liga alatt csapatvezetőként tevékenykedett, most azonban a román szövetségi kapitány kérésére visszatér a pályára.

„Bogdan Tanase az előző idényben az edzőm volt, és most a válogatottban játékosként is számít rám. Sokat nem kellett győzködnie, vállaltam, de mivel csapatvezetőként szerződtettek, szükség van a vezetés jóváhagyására is” – mondta Németh Szabolcs, aki ősztől a bajnoki címvédő Kazincbarcikát erősíti.

A válogatott hétfőn a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában megkezdte a felkészülést az augusztus 15-én rajtoló Európa-bajnoki selejtezősorozatra, amelyben Macedónia, Svájc és Ukrajna lesz az ellenfele.

Bogdan Tanase elmondta, az Európa Liga során kialakult a csapat magja, amelyhez Gergye Roland és Németh Szabolcs személyében csatlakozott két rutinos nyitásfogadó-ütőjátékos.

„Nagyjából ezzel a csapattal vágunk majd neki az augusztusi selejtezőknek, ahol a cél nem változott: ki akarunk jutni az Európa-bajnokságra! A mostani 14 fős kerethez a későbbiekben csatlakozhat még egy-két ember, így Szabó Dávid is, de csak akkor, ha teljesen felépülnek sérülésükből” – hangsúlyozta az edző.

A magyar válogatott a tervek szerint augusztus elején Tunéziával és Szlovákiával játszik edzőmérkőzést.

A MAGYAR FÉRFI RÖPLABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Ütőjátékosok:
Blázsovics Péter, Bozóki Bence, Dávid Csanád, Gebhardt Norbert, Gergye Roland, Németh Szabolcs, Pádár Krisztián
Liberók: Deák Márk, Pápai Péter
Centerek: Flachner Dániel, Nagy József, Szabó Alpár
Feladók: Kaszap Tamás, Keen Cameron

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik