Röplabda: Stollár Fanny húga is utazik a korosztályos Eb-re

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.10. 11:01
null
Fanny után Szonja is rangos versenyen képviseli majd színeinket
Pénteken kezdődik Szófiában a leány ifjúsági röplabda Európa-bajnokság, amelyre januárban kvalifikálta magát a magyar válogatott. Kőnig Gábor szövetségi edző kijelölte a 12 fős utazó keretet, amelyben helyet kapott a teniszező Stollár Fanny húga, Szonja is.

 

A keretben egyetlen változás történt a januári selejtezőkhöz képest, mégpedig pont az, hogy a Vasasos Bakai Kata helyére a gödöllői nevelésű, jelenleg békéscsabai Stollár Szonja került be, aki januárban sérülés miatt nem tudott a kapitány rendelkezésére állni, de a tavaly nyári serdülő Eb-selejtezőkön a csapat egyik legbiztosabb pontjának számított.

A keretben öt békéscsabai, négy székesfehérvári és egy-egy gödöllői, nyíregyházi és Vasas-játékos szerepel. A magyar csapat a házigazda Bulgáriával, Fehéroroszországgal, Oroszországgal, Szerbiával és Szlovéniával szerepel egy csoportban, ahonnan az első két helyezett az elődöntőbe kerül, a harmadik és a negyedik pedig az 5–8. helyért játszik a másik csoport hasonló helyén végzett csapataival. A magyar csapat az elmúlt egy évben a szerbeket és a szlovénokat is legyőzte már a csoportellenfelek közül, így van esélyük a továbbjutás kiharcolására is.

 

A női U17-es válogatott Eb-kerete: Araczki Gyöngyvér (center, Linamar-BRSE), Berkó Liliána (feladó, Felsővárosi Fésűs RA), Boskó Ágnes (feladó, Linamar-BRSE), Kertész Petra (liberó, Linamar-BRSE), Kiss Anna (center, Felsővárosi Fésűs RA), Manninger Luca (ütő, Vasas Óbuda), Orosz Bianka (center, Felsővárosi Fésűs RA), Stollár Szonja (ütő, Linamar-BRSE), Szabó Lili (ütő, Fatum-Nyíregyháza), Sziládi Viktória (univerzál, Felsővárosi Fésűs RA), Tatár Gréta (ütő, Linamar-BRSE), Vecsey Fanni (ütő, Penta Gödöllői RC)

A magyar U17-es válogatott Eb-mérkőzései:
Április 13. 19:00 Magyarország – Szlovénia
Április 14. 19:00 Magyarország – Bulgária
Április 15. 19:00 Magyarország – Fehéroroszország
Április 17. 19:00 Magyarország – Szerbia
Április 18. 16:30 Magyarország – Oroszország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik