Röplabda: remek magyar főpróba az Eb előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.12. 20:44
A negyedik helyen végzett a hétvégi szlovéniai hóröplabda Európa Tour-versenyen a magyar bajnok Bán Viktor (Pénzügyőr) és Soós Izsák (Penta Gödöllői RC), akik számára ez volt a főpróba a március 23-25-i, ausztriai hóröplabda Európa-bajnokság előtt.

Bár az előző idényben mindkét magyar fiú szerepelt már nemzetközi hóröplabdaversenyen, igazából nem lehetett előzetesen felmérni az esélyeket, hiszen a szakág első Európa-bajnoksága alaposan megmozgatta a nemzetközi strandröplabdás mezőnyt. Szlovéniában is rajthoz állt számos strandröplabdázó olimpikon, ők a wagraini kontinensviadalon is rajthoz állnak.

Az idei magyar bajnok páros szombaton mindhárom mérkőzését megnyerte Kranjska Gorában, így a legjobb hat között várták a vasárnapi folytatást. Itt egy újabb mérkőzést nyerve sikerült bejutniuk az elődöntőbe, azonban a döntőbe jutásért a tornán első kiemelt orosz párostól, míg a bronzmeccsen a második lengyeltől már vereséget szenvedtek, s a negyedik helyen végeztek. De ez így is az eddigi legjobb magyar szereplés, nem mellesleg az eddigi 55-höz újabb száz ranglistapontot gyűjtöttek.

A következő hétvégén az olaszországi Kronplatzban rendeznek Európa Tour-versenyt, ahol a Penta Gödöllői RC női bajnok párosa, Győri Panna és a négyszeres strandröplabda ob-győztes Lutter Eszter tart Eb-főpróbát.

HÓRÖPLABDA EURÓPA TOUR (KRANJSKA GORA, SZLOVÉNIA)
1. Becker/Schröder (német, 21. kiemelt)
2. Bikanov/Hugyakov (orosz, 1.)
3. Matyja/Janiak (lengyel, 2.)
4. Soós/Bán (magyar, 14.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik