Röplabda: nem volt esélye a Pénzügyőrnek az oroszok ellen

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 21:38
null
Sokat tanulhattak a világsztároktól (Fotó: Koncz György)
Tisztességesen helytállt a Pénzügyőr az orosz Jugra Szurgut ellen, amely összességében magabiztosan nyert a férfi röplabdázók harmadik számú európai kupasorozatának budapesti meccsén.

 

„Kérjük, ne az oroszokat vegyék célba” – jegyezte meg viccesen a hangosbemondó, miközben arra biztatta a nézőket, hogy dobják a pályára a plüssmackókat, amelyeket a Pénzügyőr a Mikulásgyárnak gyűjtött ajándékba a Jugra Szurgut elleni Challenge-kupa-mérkőzésének kezdetén. A saját terem alkalmatlansága miatt a Sport11-be költöző bajnoki ezüstérmest nemcsak szurkolói, hazai riválisok is elkísérték, s a hangulatról a klub fúvós zenekara is gondoskodott. A kecskemétiek a vasárnapi, Pénzügyőr elleni rangadóra készülve budapesti városnézéssel kötötték egybe az ellenfélmustrát, s a MAFC-BME játékosai is a lelátón feszítettek piros melegítőjükben.

Hiába, ritkán vagy inkább szinte sosem látni magyar pályán olyan erős együttest, mint az orosz Szurgut. Joggal mondta Weczera Csaba edző: nagyon várják a hazai meccset, amely ráadásul különleges a szakosztály történetében, hiszen a fővárosiak még sosem szerepeltek nemzetközi kupában, ezúttal pedig a 16 közé juthattak (volna). Érthető, ha nem lehetett letörölni a mosolyt a pénzügyőrös fiúk arcáról, ráadásul volt okuk az örömre. Teljesen jól tartották ugyanis a lépést az orosz „nagyurakkal”, 9:9-nél egyenlíttek is, s bár az nem volt kérdés, melyik csapat a jobb, a magyarok elégedetten ülhettek le a 19-re elveszített első játszma után.

A folytatásban már jobban kijött az ellenfél fölénye, de a frissen beálló Kecskeméti Péter 15:6-os hátrányban bemutatott okos, pontot érő megoldása hangos éljenzést érdemelt, míg a kispad mögött a csereemberek a közönséget tapsoltatták. A játszma második felében Weczera edző mindenkinek lehetőséget adott, hadd részesüljön az összes játékos az élményből – így került pályára a nemrég térdműtéten áteső Szalai Szabolcs is.

Örömjátékot és időnként szép megoldásokat hozott a harmadik játszma, s a Gazprom-csapat ellen nem volt „gáz” a Pénzügyőr.

Meglepetés persze cseppet sem meglepő módon nem született, de a zöld mezesek elégedettek lehettek történetük első nemzetközi csatájával, amelynek visszavágóját nagyjából ötezer kilométerre, a szibériai Szurgutban december 20-án vívják.

FÉRFI RÖPLABDA CHALLENGE-KUPA
PÉNZÜGYŐR SE–GAZPROM-JUGRA SZURGUT (orosz) 0:3
(–19, –13, – 17)
Sport 11, 300 néző. V: Nisancioglu (török), Maia (portugál)
PÉNZÜGYŐR: Török P., BAGICS 9, Kovács S. 2, ROZGONYI 9, Kiss D. 3, Rása 6
Csere: Manoogian, Bán (liberó), Bokor 2, Kecskeméti 4, Szalai Sz., Jánossy, Takács G., Kiss N.
Edző: Weczera Csaba
SZURGUT: Urszov 7, SZAFONOV 11, GLIVENKO 20, Ivanov 2, Krszmanovics 7, Ignatyev 7
Csere: Andrejev, Kovirjajev (liberók), Szjomisev 11
Edző: Rafael Habibulin
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:2, 3:2, 4:7, 5:8, 9:9, 10:14, 12:16, 15:21, 19:23. 2. játszma: 2:2, 3:7, 6:12, 9:16, 12:21. 3. játszma: 4:4, 4:8, 5:12, 9:14, 10:16, 13:18, 14:24
MESTERMÉRLEG
Weczera Csaba:
– Vállalható ez a vereség, azt láttam, hogy lehetett volna még szorosabb a mérkőzés, ha jobban betartunk néhány elemet, és kevesebbet hibázunk. Annak ellenére, hogy az együttesük ilyen magas játékosokból áll, akik magasan dolgoztak, nem vallottunk szégyent, nem mostak le minket a pályáról, próbáltunk szorgos hangyaként pontokat gyűjteni. Elégedett vagyok a csapattal.
Rafael Habibulin: – Nem ez volt a legjobb meccsünk, sok játékosom az első nemzetközi mérkőzésén szerepelt, az első szettben még eléggé idegesek voltak. Keveset tudtunk az ellenfélről, a hosszú utazás is megviselt minket, Nem játszottunk jól, de eleget nyújtottunk ahhoz, hogy nyerjünk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik