Röplabda: nem enged a zsarolásnak, harcol a négyes döntőért a Békéscsaba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.28. 18:33
null
A Békéscsaba nem fogadja el a MEVZA döntését (Fotó: Imre György)
Hiába volt a Békéscsabáé az egyetlen érvényes pályázat a női röplabda Közép-európai Liga (MEVZA-kupa) idei négyes döntőjének megrendezésére, a szervezet bécsi központja elvette a magyar várostól a házigazdai jogot. A BRSE vezetői szerint ők szabályosan kandidáltak, de később a MEVZA megváltoztatta a feltételeket a rendezési költség tekintetében, és módosítaná a márciusi 9-10-i időpontot is.

 

 

Hogy hol lesz a tervek szerint két hét múlva sorra kerülő final four, azt még nem tudni, ugyanakkor a BRSE elnöke, Baran Ádám a DIGI Sport híradójának azt mondta, hogy a klub tovább harcol a rendezésért.

„A MEVZA hivatalos közlése szerint a csehországi Olomoucban lesz az esemény. Természetesen jogi úton megtámadtuk ezt a döntést, fellebbeztünk, mi ezt nem tudjuk elfogadni hivatalos álláspontként. Bár sajnos általánosnak mondható, hogy a MEVZA vezetése, illetve az erre hivatott személyek nem válaszolnak a telefonhívásokra és a hivatalos e-mailekre. Mindez a sorozat komolyságát kérdőjelezi meg” – mondta a Sport24-nek a BRSE elnöke.

„A klubnál büszkék vagyunk arra, hogy minden egyes számlát, pénzügyi vállalást időben teljesítünk, és a klub pénzügyi stabilitását nem tudjuk függővé tenni ad hoc döntésektől, és nem is vagyunk hajlandók irreális kompromisszumokat kötni. Természetesen tudjuk, hogy a sikeres rendezés érdekében komolyan bele kell invesztálni, miként tavaly is komoly energiákat, illetve forrásokat mozgattunk meg. De utólag irreális kéréseknek, zsarolásnak nem vagyunk hajlandóak eleget tenni” – nyilatkozta Baran Ádám.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik