Röplabda: „Magyarország újra tényező a nemzetközi porondon”

Vágólapra másolva!
2017.12.11. 19:21
A magyar röplabdasport ismét tényező a nemzetközi porondon a hazai szövetség (MRSZ) elnökségi tagja szerint.

„A magyar röplabdasport nagy léptékben haladt előre az elmúlt években” – mondta az M1 aktuális csatornán hétfőn este Dömötör László. Kiemelte a női válogatott teljesítményét, így az elmúlt évek két Európa-bajnoki szereplését, illetve a World Grand Prix-sorozat harmadik osztályának megnyerését.

„Az elmúlt évek munkája klubszinten és szövetségi szinten egyaránt beérett.”

A sportvezető leszögezte: az, hogy a röplabda bekerült a látvány-csapatsportágak társaságiadó-kedvezményen keresztüli támogatási rendszerébe (tao), nagy lehetőség és munka is egyben.

„Ezt a lehetőséget ki kell használnunk, élnünk kell vele. Jó úton haladunk, hogy újra erős legyen a sportág” – fogalmazott Dömötör László.

Kitért arra, hogy 2018 első hétvégéjén, Érden húsz csapat több mint 200 játékosa fog 2018 percen át röplabdázni. Az amatőr versenyre néhány napig még lehet nevezni. A győztes csapat a szenior vegyes válogatott ellen léphet pályára az esemény zárásaként.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik