Röplabda: Koch Róbert lett a férfiválogatott szövetségi kapitánya

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.02.28. 20:57
null
Koch Róbert (balra) lett a férfiválogatott új kapitánya (Fotó: hunvolley.hu)
A Magyar Röplabdaszövetség Koch Róbertet kérte fel a férfiválogatott szövetségi kapitányának. A nőknél is most került pont Jakub Gluszak kapitányi kinevezésére.

Az MRSZ tájékoztatása szerint a szakember a kecskeméti Magyar Kupa-döntőn fogadta el a felkérést, így a következő három évben ő irányítja a magyar nemzeti csapatot.

„Szeretném átadni a tudásomat az itthoni játékosoknak, edzőknek, így nemcsak a válogatott mellett fogok dolgozni, hanem az edző- és utánpótlásképzésben is részt fogok venni” – mondta az MTI-nek az újdonsült szakvezető.

Koch arra a kérdésre, miszerint mivel próbálja meggyőzni azokat a játékosokat, akik az utóbbi években nem vállalták a válogatottságot, azt mondta, ő azokkal kíván dolgozni, akik szeretnék képviselni a nemzeti színeket.

„A játékosoknak belső motivációt kell érezniük arra, hogy címeres mezben játsszanak. Sikerre éhes röplabdázókat szeretnék a keretben, ahol, remélem, a fiatal és a tapasztaltabb röplabdázók jó elegyet fognak alkotni. Az idei év az újrakezdésről szól majd” – tette hozzá Koch Róbert.

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára az MTI-nek azt mondta, a szervezet elnöksége egyhangúlag támogatta Koch kinevezését.

„A szakember elsődleges feladata a férfiválogatott megújítása lesz, a kijelölt cél a nemzeti együttes számára a 2023-as Európa-bajnokságra való kijutás. Persze akkor sem leszünk szomorúak, ha ez már az idei selejtezőn összejön” – nyilatkozta a sportvezető.

Az egykori feladó Koch 1994 és 2010 között 91 alkalommal lépett pályára a magyar válogatott színeiben, tagja volt a 2001-es Európa-bajnokságon részt vevő csapatnak is. Az elmúlt években az osztrák válogatott másodedzője, illetve a Graz együttesének vezetőedzője volt. Terem- és strandröplabdában egyaránt több bajnoki címet szerzett.

Koch Róbert kinevezése egyben automatikusan azt is jelenti, hogy az elmúlt két évben ezt a pozíciót betöltő román Bogdan Tanase szerződését nem hosszabbítják meg.

A nőknél most került pont Jakub Gluszak, a Vasassal bajnoki címet szerző és Bajnokok Ligája-főtáblára jutó szakember szövetségi kapitányi kinevezésére. A piros-kékek lengyel vezetőedzője a nyári Európa-ligára és az Európa-bajnoki selejtezőkre, valamint remélhetőleg az Eb-re (2021 szeptemberéig) kapott megbízást. Ha nem sikerül a kvalifikáció, akkor a szerződés felbontható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik