Női röplabda KEL: a második meccsre sem állt ki a Nyíregyháza

Vágólapra másolva!
2018.01.28. 19:39
A Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata a szombatihoz hasonlóan a vasárnapi mérkőzésére sem állt ki a Közép-európai Ligában a bécsi csarnok állapota miatt. A címvédő Békéscsaba három szettben legyőzte a horvát Mladost Zagrebet, míg a Vasas – szintén hazai pályán – öt szettben felülmúlta a szlovén Maribort az alapszakasz utolsó fordulójában.

A klub arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az osztrák fővárosban ugyanabban a létesítményben kellett volna játszaniuk vasárnap, amelyet szombaton játékra alkalmatlannak ítéltek.

A nyíregyházi vezetők hivatalos levélben jelezték fenntartásaikat a Közép-európai Röplabda-szövetség (MEVZA) felé, de miután a helyszínt és az időpontot illetően sem történt változás, már a meccs hivatalos kezdési időpontja előtt elindultak haza.

A sorozat honlapján az osztrák Sokol Post NÖ elleni szombati, valamint a szlovák Strabag VC Bratislava elleni vasárnapi mérkőzést is 3:0-val az ellenfélnek írták jóvá, 25–0-s játszmákkal.szombaton játékra alkalmatlannak ítéltek.

A nyíregyházi vezetők hivatalos levélben jelezték fenntartásaikat a Közép-európai Röplabda-szövetség (MEVZA) felé, de miután a helyszínt és az időpontot illetően sem történt változás, már a meccs hivatalos kezdési időpontja előtt elindultak haza.

A sorozat honlapján az osztrák Sokol Post NÖ elleni szombati, valamint a szlovák Strabag VC Bratislava elleni vasárnapi mérkőzést is 3:0-val az ellenfélnek írták jóvá, 25–0-s játszmákkal.

A címvédő Békéscsaba hazai pályán három szettben felülmúlta a horvát Mladost Zagrebet az alapszakasz utolsó fordulójában.

A viharsarkiak – akik rendezőként már biztosan tagjai a március közepén sorra kerülő négyes döntőnek – hét győzelemmel és két vereséggel zárták az alapszakaszt.

A Vasas 46 percnyi játék után kétszettes hátrányba került, de nagy csatában fordított, így két győzelemmel és hét vereséggel végzett, s nem jutott be a négyes döntőbe.

NŐI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA
LINAMAR-BÉKÉSCSABAI RSE–MLADOST ZAGREB 3:0 (11, 14, 19)
Békéscsaba, 1600 néző. V.: Miroslav Jurácek, Lukas Kralovic (szlovákok)
BÉKÉSCSABA: Bodnár 3, KOSEKOVÁ 2, IVANOVICS 17, Pekárik 7, Fresco 10, MLINAR 17. Csere: SZPIN (liberó), Petrenkó, Nagy E. Edző: Alberto Salomoni
ZAGREB: Stimac 1, Volmut 7, Butigan 3, Luketic 8, Pavicic 5, SAMADAN 8. Csere: A. Matic (liberó), Jurisic, Saini, Lada. Edző: Sasa Ivanisevic
Az eredmény alakulása. 1. szett: 5:0, 10:1, 19:6, 21:10. 2. szett: 2:4, 6:5, 13:8, 19:9, 22:14. 3. szett: 1:4, 10:6, 12:10, 17:13, 21:16.
MESTERMÉRLEG
Alberto Salomoni:
– Jó mérkőzést játszottunk, jobbat, mint pénteken, az első pillanattól motiváltak voltunk. Az eredményeink alapján szerettünk volna bejutni a négyes döntőbe. Ma Nagy Esztert emelném ki, aki érezhette, hogy milyen újra pályán lenni.
Sasa Ivanisevic: – Sokat kivett a csapatból a szombati, szlovének elleni győztes találkozó, így nem tudott a gárda nagyobb ellenállást kifejteni.

Vasas Óbuda–Nova KBM Branik Maribor (szlovén) 3:2 (–11, –21, 22, 21, 13)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik