Egy győzelemmel és két vereséggel zártak a magyar lányok a szlovákiai hóröplabda Európa Tour-on (fotó: cev.eu)

 

A mieink az első mérkőzésen két játszmában győzték le a házigazdák egyik csapatát (15:13, 15:11), ám a következő fordulóban az első helyen kiemelt és a végső győzelmet is megszerző oroszokkal kerültek szembe, akik ellen nem sikerült a bravúr (9:15, 11:15). Ezt követően egy újabb szlovák csapat volt a mieink ellenfele, akiket sajnos nem sikerült legyőzni, így végül a 9. helyen zártak.

A lányok ezzel beállították a 2018. decemberi moszkvai versenyen elért eredményüket, amelyen pont ugyanebben az összeállításban szerepeltek, s amely a hármas felállásban azóta is a legjobb magyar helyezés (2018 tavaszáig párosoknak rendezték a versenyeket, s ott Lutter és Győri, illetve a férfiaknál Bán Viktor és Soós Izsák egyaránt 4. hellyel tartja a csúcsot).

A hóröplabda gyakorlatilag a strandröplabda téli változata, azzal a különbséggel, hogy itt három fő játszik egyszerre egy csapatban és van egy cserejátékos is, akit két szett között válthatja egyik társát. A sportág már sikeres bemutatót tartott a pjongcsangi téli olimpián és jó eséllyel pályázik a 2026-os olaszországi játékok programjába kerülésre. Amennyiben ez sikerül, akkor a röplabda lesz az olső olyan sportág, amely egyaránt jelen lesz a nyári és a téli olimpiákon, illetve a paralimpián is.

Lutter Eszter, Kovács Eszter és Győri Panna gyakorlási lehetőség nélkül, Szabó Dorkát nélkülözve is helyt állt Donovalyban (fotó: cev.eu)

 

A magyar csapat mostani célja az áprilisi Európa-bajnokságon való indulás kiharcolása, amelyet az ausztriai St. Antonban rendeznek. A 24 csapatos Eb mezőnyébe a rendezők két csapatot delegálhatnak, illetve minden olyan nemzet indíthat egyet-egyet, amely megrendezi az országos bajnokságát. 14 ilyen volt, de sajnos technikai okok miatt a magyar szövetség nem tud ilyet szervezni, így a mieink számára maradt a harmadik lehetőség, azaz az európai ranglistáról való bejutás.

A legjobb hazai strandröplabda-versenyzők klubjai a Penta-KSE, a RÖAK Kaposvár és az ÓSSC összefogott a cél érdekében és támogatásukkal a múlt hétvégén Donovalyban már ott volt a csapat, a későbbiekben pedig a március 7-8-án az olaszországi Tarvisióban, majd utána két héttel a két évvel ezelőtti Eb helyszínén, az ausztriai Wagrainban esedékes ranglista pontszerző Európa Tour-versenyen is indulhatnak a lányok.

A csapatot a hatszoros strand és egyszeres hóröplabda bajnok, valamint az utóbbi szakágban Eb-résztvevő Lutter Eszter, a vele együtt 2018-ban hóröplabda bajnoki címet és Eb-kilencedik helyet szerző Győri Panna, valamint a több strandröplabda ob-fordulón is ezüstérmes Kovács Eszter mellett a háromszoros strandröplabda ob-második és két ob-fordulót is nyerő Szabó Dorottya, illetve jelenleg az ő hiányában az ugyancsak több strandröpi fordulón is döntőt játszó, korábbi ob-bronzérmes Dénesi Brigitta alkot.