Röplabda: elődöntős a CEV-kupában a Békéscsaba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 21:44
Bejutott a női röplabda CEV-kupa elődöntőjébe a Swietelsky-Békéscsaba, mivel a franciaországi visszavágón 3:0-ra felülmúlta a Saint-Raphaëlt. Az első két játszma még nagyon szoros és hullámzó játékot hozott, ezeket végül minimális különbséggel nyerte meg a BRSE, a harmadikban azonban már gyakorlatilag csak egy csapat volt a pályán. Így a csabai lányok kettős győzelemmel kerültek a legjobb négy közé, ahová magyar együttes legutóbb 23 évvel ezelőtt tudott bejutni.

Legutóbb a magyar klubok közül a Vasas SC játszhatott elődöntőt az európai küzdelmekben: 1996-ban Ankarában, ugyancsak a CEV-kupában negyedik lett az óbudai együttes.

Továbbjutásával a Békéscsaba történetének legnagyobb nemzetközi sikerét érte el, ugyanis korábban csak a negyeddöntőig jutott a második számú európai kupasorozatban.

A csabai lányok következő ellenfele az olasz Busto Arsizio és az előző fordulóban a Fatum-Nyíregyházát búcsúztató francia Mulhouse párharcának győztese lesz. Az első találkozót Olaszországban a hazai csapat nyerte 3:0-ra, a visszavágót csütörtökön játsszák.

Az elődöntő első mérkőzését február 26-án rendezik Békéscsabán, a visszavágóra pedig március 5-én kerül sor.

NŐI RÖPLABDA CEV-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

SAINT-RAPHAËL VAR VB (francia)–SWIETELSKY-BÉKÉSCSABAI RSE 0:3 (–23, –23, –16)
Fréjus. V:
Fortu (német), Valentar (szlovén)
SAINT-RAPHAËL: Drobnáková 6, Abrhámová 9, Goliat 6, Abbott 5, Rolfzen 10, Valentin 3. Csere: Dekeukelaire (liberó), Mollinger, Coulter 5, Viggars, Fedele. Edző: Giulio Cesare Bregoli
BÉKÉSCSABA: Bokan 13, Bodnár 2, Perovics 22, Ivanovics 9, Sz. Medics 4, Tálas 2. Csere: Molcsányi, Glemboczki (liberók), Mlinar 4, Szedmák, Bodovics 6. Edző: Bogdan Paul
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:4, 4:6, 8:8, 12:15, 16:22, 21:22, 22:24. 2. játszma: 2:1, 6:6, 9:7, 9:13, 13:19, 19:20, 21:24. 3. játszma: 0:2, 4:4, 7:8, 8:13, 9:16, 15:22, 16.24
Továbbjutott: a Békéscsaba, kettős győzelemmel (6:2)
MESTERMÉRLEG
Bogdan Paul:
– Sokkal jobban koncentráltak a lányok, mint az első mérkőzésen, hittek abban, amire képesek. Mindenki nagyon akarta a sikert. Nem számítottam ilyen gyors mérkőzésre, azt hittem, aranyszettel akár hat játszmán keresztül itt leszünk. Nagyon örülök, hogy részese lehetek a klub történelmi sikerének, amelyhez minden mostani és korábbi edzőkollégám hozzájárult.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik