Röplabda: elmarad az idei Európa-liga-sorozat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.23. 17:27
Az Európai Röplabda-szövetség (CEV) csütörtökön bejelentette, nem rendezik meg idén az Európa-ligát, amelynek arany divíziójában a magyar női válogatott is szerepelt volna.

A szervezet honlapján megjelent hír emlékeztet rá: a sorozatot májusban és júniusban rendezték volna, ám a koronavírus-járvány miatt erre nem kerül sor. A magyar csapat a francia, a bolgár és a fehérorosz válogatottal találkozott volna, és ebben a sorozatban debütált volna a kispadon a januárban kinevezett új szövetségi kapitány, a bajnok és kupagyőztes Vasas Óbudát is irányító lengyel Jakub Gluszak.

A CEV azt is közölte, az augusztus-szeptemberre tervezett Európa-bajnoki selejtezőket egyelőre nem halasztja, arról július 1-ig hoz döntést. Amennyiben a selejtezőket nem sikerül az eredetileg kijelölt időpontban megrendezni, akkor január 1. és 17. között tartják majd. A selejtezősorozatban a férfi válogatott – ugyancsak új szövetségi kapitánnyal, Koch Róberttel a kispadon – a fehérorosz, norvég, portugál hármassal, míg a női csapat a francia, dán, izraeli trióval csatázik majd az Eb-részvételért.

Az európai szövetség további intézkedéseivel törölte az európai kupasorozatok mostani szezonjából hátralévő mérkőzéseket úgy, hogy az előzetesen meghatározott pénzdíj nyolcvan százalékát így is kifizeti a kluboknak. A CEV emellett döntött egy 11.5 millió eurós segélycsomag létrehozásáról, új időpontot keres az idénre tervezett utánpótlás Európa-bajnokságoknak, illetve tárgyalásokat kezd a nyári strandröplabdatornák szervezőivel is. Utóbbi esetben a versenyek sorsáról egy hónappal azok kezdete előtt határoznak majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik