Röplabda: Budapesté a női Európa-liga négyes döntője!

Vágólapra másolva!
2018.03.15. 16:09
Magyarország adhat otthont idén júniusban a női röplabda „Arany” Európa-liga négyes döntőjének – tudatta csütörtöki közleményében az Európai Röplabdaszövetség (CEV). A sportág hazai vezetése szerint a torna kiváló főpróbája lehet a jövő évi magyar társrendezésű női Európa-bajnokságnak.

Az Európai Röplabdaszövetség (CEV) május közepén kezdődő, rekord összdíjazású, megújított Európa-liga-sorozatában összesen 26 ország vesz részt. A magyar női válogatottat a legerősebb, 12 csapatos Arany-ligába, a férfiakat a nyolc együttesből álló Ezüst-ligába sorolták be. A CEV döntése értelmében Magyarország rendezheti a női, Csehország pedig a férfi Arany-liga döntőjét, míg az Ezüst-liga fináléjának rendezési jogát a nőknél Svédország, a férfiaknál Macedónia kapta.

Magyarország először ad otthont röplabda Európa-liga négyes döntőnek, ami a magyar szövetség elnöke, Kovács Ferenc szerint óriási sportdiplomáciai siker. „Ennek természetesen voltak előzményei, hiszen tavaly ősszel megkaptuk a 2019-es női Európa-bajnokság társrendezői jogát, az európai szövetséggel (CEV) nagyon jó viszonyt sikerült kialakítanunk, a közelmúltban junior férfi és női vonalon is több sikeres nemzetközi tornát bonyolítottunk le, mindemellett női válogatottunk és a magyar női klubcsapatok eredményei is rászolgáltak erre a sikerre. Úgy gondolom, hogy az Európa-liga négyes döntőjének megrendezése a jövő évi Európa-bajnokságra való felkészülést is nagymértékben fogja segíteni” – mondta a magyar szövetség elnöke.

A négyes döntőre a Papp László Sportarénában kerül sor a tervek szerint június 14-én és 15-én, és a magyar válogatott rendezőként automatikusan ott lesz. A Magyar Röplabdaszövetség főtitkára, Ludvig Zsolt szerint hazánk sokat profitálhat a viadalból. „Nagy lehetőség, hogy a magyar csapat házigazdaként biztos résztvevője a négyes döntőnek. A torna ugyan a jövő évi Európa-bajnokság tesztversenye, de egyben rendkívül fontos esemény is, hiszen az első két helyezett a feljutásért játszhat majd a világ legjobbjait tömörítő Nemzetek Ligájába. A szövetség mindet megtesz azért, hogy a lehető legjobban sikerüljön együttesünk felkészülése, bízunk benne, hogy az aranyéremért játszhat majd a csapat” – nyilatkozta a főtitkár.

A magyar női röplabda-válogatottnak ugyan nem kell kvalifikálnia a budapesti final fourra, ettől függetlenül a selejtezőben is részt vesz. A mieink csoportjában Franciaország, Horvátország és Finnország szerepel. Az Ezüst-ligában érdekelt magyar férfiválogatott a horvátokkal, az albánokkal és a fehéroroszokkal mérkőzik majd meg a csoportjában.

A magyar női és a magyar férfi röplabda-válogatott idei Európa-liga-programja:

Arany Európa-liga, nők
Május 20.: Magyarország–Franciaország
Május 23.: Magyarország–Horvátország
Május 26.: Finnország–Magyarország
Május 30.: Franciaország–Magyarország
Június 3.: Horvátország–Magyarország
Június 6.: Magyarország–Finnország
Június 14–15.: Négyes döntő (Budapest)

Ezüst Európa-liga, férfiak
Május 20.: Horvátország–Magyarország
Május 23.: Magyarország–Albánia
Május 26.: Fehéroroszország–Magyarország
Május 30.: Magyarország–Horvátország
Június 3.: Albánia–Magyarország
Június 6.: Magyarország–Fehéroroszország
Június 15–16.: Négyes döntő (Szkopje) – továbbjutás esetén

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik