Röplabda: a bajnoktól is igazolt a Nyíregyháza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.02. 10:27
Nem tétlenkedtek a Fatum Nyíregyháza bronzérmes röplabdaegyüttesének vezetői. Alig ért véget a szezon, máris több poszton megerősítették a jövőre a nemzetközi kupasorozatokban is induló csapat keretét.

A klub szerződést kötött Tatjana Maticcsal, aki az elmúlt két esztendőben a bajnok Békéscsaba ütője volt.

„Békéscsabán mindent megnyertünk amit meglehetett, és változásra volt szükségem. Szerettem volna valami új impulzust, ami motivál, és ha Nyíregyházán be tudunk jutni a döntőbe, és meg tudjuk nyerni azt, akkor ez lesz az, amit kerestem” – mondta Tatjana Matics.

Szintén szerződést kötött a Nyíregyháza a szerb center Szanja Kalicsaninnal. A játékos korábban a Sztara Pazovában szerepelt.

„Azért jöttem, mert ez olyan csapat, mely magas szinten szeretne játszani. Ha a negyedik-ötödik helyért csatázna, akkor nem lenne olyan vonzó. De mivel közösek a céljaink, ezért gyorsan megállapodtunk, és remélem ez egy jó szezon lesz” – mondta Szanja Kalicsanin.

Megállapodott a csapat a Vasas fiatal feladójával, Kotormán Rékával is.

„Ha senkit nem igazoltunk volna, ez akkor is egy erős keret lett volna, de ezekkel a játékosokkal még egy lépcsőfokot léptünk előre. Megnézzük, a riválisok hogyan igazolnak, utána tudjuk kitűzni a célt, mert a riválisok is sorra erősítenek” – mondta Kósa Árpád ügyvezető.

Az már korábban eldőlt, hogy a tavalyi keretből Leidgeb Noémi, Andrejkovics Alexandra és Sitku Tamara távozik. A válogatott Villám Lilla, Kalotai Zsófia, Szombathelyi Szandra, Vacsi Evelin négyesből mindenki maradt, és szerződét hosszabbított argentin és venezuelai légiósaival is a Fatum Nyíregyháza. Az is eldőlt, hogy a jövőben is Horváth András irányítja vezetőedzőként a csapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik