Női röplabda: visszavágott a Vasas a szerdai vereségért

Vágólapra másolva!
2020.01.12. 21:39
null
Szép megmozdulásokban sem volt hiány (Fotó: Török Attila)
A bajnoki címvédő Vasas Óbuda saját közönsége előtt 3-0-ra legyőzte a tavaly Magyar Kupa-győztes Fatum Nyíregyházát a női röplabda Extraliga vasárnapi rangadóján. A férfiaknál a Kaposvár négy játszmában győzött a Kecskemét ellen hazai pályán.

Az első játszmában a házigazda Vasas akarata érvényesült, a nyírségiek rengeteg hibával röplabdáztak, amit a fővárosiak ki is használtak, és nagy különbségű részsikerrel kerültek előnybe. A második szettre jelentősen feljavult a Nyíregyháza játéka, de a bajnoki címvédő ezt a felvonást is kontroll alatt tartotta, s végig vezetve húzott el 2:0-ra.

A harmadik etapban ismét az első szettben látottak szerint alakult a játék, a Vasas mezőnyben szinte minden labdát összeszedett, és mivel a többi játékelemben is riválisa fölé nőtt, magabiztos győzelmet aratott.

A két csapat szerdán Nyíregyházán is megmérkőzött egymással, akkor a szabolcsiak nyertek ugyancsak 3:0-ra.

NŐI RÖPLABDA
EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ

Vasas Óbuda–Fatum Nyíregyháza 3:0 (15, 19, 16)
Folyondár utca, 400 néző. V: Adler, Ujházi
VASAS: TÖRÖK K. 12, Kalicsanin 5, Kjelstrup 13, DÉKÁNY 13, Gyimes 6, TIEMI 7. Csere: Juhár D. (liberó). Edző: Jakub Gluszak
NYÍREGYHÁZA: G. Francesco, Limareva 7, Lohmann 7, Inneh-Varga 7, P. Victoria 5, Pintér A. 3. Csere: Tóth F. (liberó), Vaszileva 4, Szabó L. Edző: Hollósy László
Az eredmény alakulása. 1. játszma:
3:0, 8:3, 15:7, 20:12, 24:14. 2. játszma: 0:2, 8:5, 12:6. 18:17, 24:19. 3. játszma: 2:4, 8:5, 15:11, 21:14, 24:16
MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak:
– Talán az eredményjelző mást mutat, de egyáltalán nem volt könnyű meccs. Rengeteg energiát fektettünk a mérkőzésbe, ahogyan a mentális és fizikai felkészülésbe. Nagyon elégedett vagyok, a lányok megmutatták, milyen jól tudnak harcolni védekezésben, remélem, hogy a folytatásban is képesek leszünk ilyen jó játékot produkálni.
Hollósy László: – Ahogy mondani szokták, a Jóisten x-re játszik. A meccs előtti napon mindkét magyar centerem megsérült, szóval örülünk, hogy sikerült túlélni az összecsapást, és legalább az egyiküket össze tudtuk drótozni. Ahogyan otthon mi, most a Vasas védekezett jól, nem volt olyan játékosom, aki összefogta volna a csapatot.

Az állás: 1. Kaposvár 30 pont, 2. Nyíregyháza 27, 3. Vasas 24, 4. Békéscsaba 20, 5. UTE 15, 6. Jászberény 8, 7. MTK Budapest 6, 8. Haladás 2

 

A Kaposvár négy szettben nyert saját közönsége előtt a Kecskemét ellen a férfi röplabda Extraliga vasárnapi játéknapján.

FÉRFI RÖPLABDA
EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ

Fino Kaposvár–Kecskeméti RC 3:1 (22, 23, –18, 21)
Kaposvár Aréna, 400 néző. V: Horváth M., Szabó P.
KAPOSVÁR: Keen 2, BÖGÖLY 17, Makarov 10, KRUZSKOV 14, HORVÁTH K. 21, Nagy J. 7.Csere: Bozóki (liberó), Kiss M., Kalmár 1, Martinez. Vezetőedző: Ruben Wolochin.
KECSKEMÉT: Vajopulosz 9, Deliu 1, KRUPÁNSZKI 21, Gacs 7, Pesti 14, QEPA 10. Csere: Deák, Tüske (liberók), Szabó B.Vezetőedző: Dávid Zoltán.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 7:8, 15:16, 21:20. II. játszma: 7:8, 16:13, 21:18. III. játszma: 6:8, 16:15, 17:21. IV. játszma: 8:5, 16:12, 21:20.
Ruben Wolochin: – Egy igazán fontos mérkőzéssel kezdtük az újévet, és végül nagyszerű győzelmet arattunk a Kecskemét ellen. Örülünk a sikernek, de jól tudjuk, hogy legalább ennyire nehéz mérkőzés vár ránk szerdán, a Magyar Kupa elődöntőjében. Remélem, sokan szurkolnak majd nekünk akkor is.
Dávid Zoltán: – Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével; főleg annak tükrében, hogy december közepén játszottunk utoljára tétmérkőzést. Szerdán máris itt lesz a lehetőség a javításra.

Pénzügyőr SE–DEAC 3:0 (9, 20, 17)
Legtöbb pont: Kovács Z. 17, ill. Hubicska 13
Jókay Zoltán: – A első játszma teljesen rendben volt, de aztán alábbhagyott a koncentráció. Nagyobb erőbedobást vártam volna végig, de remélem a következő meccseken ez majd kijön a csapatból.
Fodor Antal: – Ahogyan azt előre sejteni lehetett, megérdemelt győzelmet aratott a Pénzügyőr. Mi tartalékosak voltunk, felborult a felállásunk és ez meg is zavarta az elején a csapatot, de a másodikban jól helytálltak a fiúk, igaz veszélyeztetni nem tudták a hazaiak győzelmét. Próbálunk tanulni a vereségből.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik