Női röplabda: válogatott centerrel erősít a kaposvári együttes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.05. 17:25
Miklai Zsanett után újabb válogatott játékos érkezését jelentette be az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatának vezetése. Somogyi színekben folytatja pályafutását a center Vacsi Evelin, aki korábban a Vasassal nyert bajnokságot, illetve kupát, és ott lehetett a magyar nemzeti együttes tagjaként a 2015-ös Európa-bajnokságon.

A 24 esztendős, 178 centi magas játékos a Székesfehérvári MÁV Előre együttesében kezdte pályafutását, és már 14 évesen bemutatkozott az élvonalban. 2011-ben szerződött a fővárosi BSE gárdájához, egy évvel később pedig a Vasashoz, amelyben aztán négy éven át szerepelt és egyszer bajnokságot nyert, háromszor a Magyar Kupában jutott el az aranyéremig. A 2016–2017-es évadban a nyíregyháziakkal szerzett bronzérmet mindkét hazai sorozatban.

Vacsi előbb az ifjúsági, majd a felnőtt válogatottban is letette a névjegyét: utánpótlás korosztályban egy ifjúsági EB-7. helyezésnek örülhetett, felnőttként eddig összesen 41 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt, és 2015-ben előbb megnyerte az Európa-ligát, majd részt vehetett az Európa-bajnokságon is. Érdekesség, hogy a sportoló a strandröplabdapályákon is sikeres: 2017-ben, Szombathelyi Szandra párjaként egyedüli magyar duóként verték meg a későbbi magyar bajnok Lakatos Enikő, Lutter Eszter egységet.

Vacsi Evelin több klubbal is tárgyalt az elmúlt időszakban, és a kaposváriakkal állapodott meg. Céljai között szerepel, hogy sérülése után visszanyerje régi formáját, és segítsen abban, hogy az 1. MCM-Diamant együttese – Szasa Nedeljkovics vezetőedző irányításával – elérje céljait, és kivívja az Extraliga-tagságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik