Női röplabda: hét játékosától is elköszönt a Vasas

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 11:58
null
Villám Lilla (középen) sem marad a Vasasnál (Fotó: Török Attila)
Hét játékosától köszönt el a Vasas Magyar Kupa-győztes női röplabdacsapata.

A 2019–2020-as keretből Ana Tiemi, Bleicher Réka, Dékány Bernadett, Gyimes Zsófia, Hajós Aliz, Trine Kjelstrup és Villám Lilla sem lesz tagja a következő idényben a Vasas Óbudának – közölte honlapján a klub.

„Tavaly nyáron öt helyen módosult az akkor bajnoki címet szerző játékoskeretünk, ehhez képest most több változás várható, hiszen a már bejelentett hét, szerződést hosszabbító röplabdázónkhoz ugyanennyi új csatlakozik. Jakub Gluszakkal egyetértettünk abban, hogy a remek eredmények ellenére is szükség van a keret frissítésére ahhoz, hogy augusztusban újfent sikeréhesen és maximális motivációval vághassunk neki az új idénynek” – idézi a Vasas honlapja Sarlós Márton ügyvezetőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik