Női röplabda: Európa-liga-döntőben a válogatott!

R.E.B. R.E.B.R.E.B. R.E.B.
Vágólapra másolva!
2018.06.14. 21:39
null
Döntőben a női válogatott az Európa-ligában (Fotó: Dömötör Csaba)
Nagyon jó játékkal 3:0-ra győzött a magyar női röplabda-válogatott az Európa-liga Arany-divíziójának elődöntőjében, így finalista, és a jövő héten utazik Peruba, a Nemzetek Ligájába selejtező tornára.


Új sportág mutatkozott be a Papp László Budapest Sportarénában, hiszen soha korábban nem rendeztek ott röplabdamérkőzést. Ráadásként rögvest rangos tornának, a női Európa-liga élvonala, az Arany-divízió négyes döntőjének adott otthont a csarnok. A röplabda számára ünnepi pillanat fényét – amelyet emelt Kotsis Attiláné Gabi néni születésnapi köszöntése – persze a csehek ellen sikerrel megvívott elődöntő adta volna, s a feltételes módot nagyjából másfél órával a kezdés után el is hagyhattuk.

Mostanra értünk össze

Sándor Renáta, a válogatott ütője: – Talán a csehek sem számítottak arra, hogy így nekik rontunk. Keményebb meccset vártunk, de mostanra értünk össze, és majdnem hiba nélkül sikerült játszanunk, ez volt a kulcsa a sikernek, no meg a remek csapatjáték.

Pintér Andrea, a válogatott centere: – Nagyon örülünk annak, hogy megnyertük az elődöntőt, egyelőre a döntővel foglalkozunk, majd csak utána gondolunk a limai utazásra.

A Jan De Brandt irányította magyar válogatott remekül kezdett, 6:2-es hátrányban a cseh szövetségi kapitánynak, Zdenek Pommernek időt kellett kérnie. A csapat néhány rossz nyitást leszámítva jól játszott, s gyakorlatilag az első játszma egészében legalább két-három ponttal vezetett. Sándor Renáta és Szakmáry Gréta megbízható pontgyárosnak bizonyult, stílusosan Szakmáry fejezte be a szettet.

Üssed, Gréti, üssed!" – zúgott joggal a rigmus a lelátóról, hiszen a Palmberg Schwerin légiósánál mindig jó helyen volt a labda, mármint a másodperc azon törtrészéig, amíg pontot érően be nem ütötte azt. A csehek először a második játszma kezdetén vezettek (4:3), s ha már így alakult, a szett közepéig rendre a magyarok előtt jártak. Akkor azonban Németh Anett jelentkezett ponttal, a házigazda pedig fordított. A csehek a hajrában el is ügyetlenkedtek néhány labdát, így a magyar válogatott – két eltékozolt játszmalabda ellenére – fölényesen húzta be ezt a felvonást.

A bolgároknak két játszma elég volt az ellenfélnézésből, a második szett utáni szünetben tértek a szállásukra pihenni – nem is maradtak le szinte semmiről. Igaz, kicsit ráijesztett lelkes szurkolóira a magyar válogatott, mert Jan De Brandtnak 10:8-as hátrányban kellett rendeznie a sorokat időkérés alkalmával. Ezt követően azonban sorozatban négy pont következett, egy a challenge-nek köszönhetően – a videobírót korábban is többször jól használták a magyarok. Érkezett a csapatba Tálas Zsuzsanna, aki az Európa-liga első csoportmeccsének bemelegítésén sérült meg, míg Pintér Andrea centermunkáját továbbra is csak dicséret illette, ahogyan az egész együttesét, amely nagyon jó játékkal, magabiztosan 3:0-ra győzte le Csehországot az El-elődöntőben.

A magyar válogatott a fináléba jutással egyúttal azt is kiharcolta, hogy a jövő héten részt vegyen a limai (Peru) selejtezőtornán, amelynek győztese a Nemzetek Ligájából kieső csapattal játszhat az elitsorozatba jutásért.

EURÓPA-LIGA, NŐK, ARANY-DIVÍZIÓ, NÉGYES DÖNTŐ, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
ELŐDÖNTŐK
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 3:0 (21, 19, 19)
MAGYARORSZÁG:
SÁNDOR 18, Nagy E. 4, Szedmák 5, SZAKMÁRY 21, PINTÉR 5, BLEICHER 1
Csere:
Molcsányi (liberó), Szűcs K., Dékány, Németh A. 2, Tálas
Szövetségi kapitány:
Jan De Brandt
CSEHORSZÁG:
Kossányiová 7, PURCHARTOVÁ 8, Toufarova 6, MLEJNKOVÁ 18, Strusková 1, Válková Csere: Dostálová, Chevalierová (liberók), Baumruková, Orvosová 1, Nová, Holásková 2, Kupacová
Szövetségi kapitány:
Zdenek Pommer
Papp László Budapest Sportaréna, 1500
néző. V: Cambré (belga), Özban (török)
Az eredmény alakulása. 1. játszma:
1:0, 6:2, 10:5, 14:10, 18:13, 23:20. 2. játszma: 3:2, 3:4, 8:8, 14:12, 16:13, 21:15, 24:17. 3. játszma: 1:0, 5:3, 8:10, 12:10, 19:15, 23:18
MESTERMÉRLEG

Jan De Brandt:
– Hihetetlen teljesítményt nyújtottunk, nem is gondoltam volna, hogy ilyen szinten tudunk játszani. A fiatalok és a rutinosabbak egyaránt megmutatták, mire képesek. Köszönjük a szövetségnek, hogy itt rendezzük meg a döntőt, hogy itthon játszhattunk. Boldog vagyok, hogy jól szerepeltünk azon a napon, amikor igazán jól kellett játszanunk.
Zdenek Pommer:
– A magyarok megérdemelték a győzelmet, nem voltunk képesek jól védekezni a kulcsjátékosaik ellen. Nagyon csalódottak vagyunk, de most már a bronzmérkőzéssel kell foglalkoznunk.
A másik elődöntőben:
Bulgária–Finnország 3:0 (21, 13, 14)

EURÓPA-LIGA, NŐK, ARANY-DIVÍZIÓ, NÉGYES DÖNTŐ, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
Péntek. A 3. helyért:
Finnország–Csehország 17
A döntő:
Bulgária–Magyarország, 20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik