Női röplabda Eb: szép fotókiállítás nyílt Budapesten

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2019.08.12. 20:53
null
Fotókiállítás nyílt az Aréna Mallban (Fotó: Földi Imre)
Az augusztus 23-án kezdődő, részben hazai rendezésű női röplabda Európa-bajnokságot népszerűsítendő látványos fotókiállítás nyílt az elmúlt nyolc év „terméséből” a budapesti Aréna Mallban.

 

Alig másfél hét van hátra augusztus 23-ig, amikor elkezdődik a Lengyelországgal, Szlovákiával és Törökországgal közös rendezésű női röplabda Európa-bajnokság. A Magyar Röplabdaszövetség fotókiállítást szervezett: az MRSZ hivatalos fotósa, Muzslay Péter az elmúlt nyolc évben „lőtt” képei közül majd' két hétig válogatta ki a legjobbakat, amelyeket kiállítottak a budapesti Aréna Mall bevásárlóközpontban.

Az Eb háziasszonya és egyúttal csapatmenedzser Dobi Edina elmondta, a lányok nagyon keményen készülnek a kontinensviadalra. Egyelőre 18 fős a keret, a most Szombathelyen zajló Savaria-kupa után hirdet csapatot Jan De Brandt szövetségi kapitány. A 2015-ös és a 2017-es Eb-n is szereplő, azóta visszavonuló center egyébként örömmel idézte fel a kedves emlékeket, amelyeket a képek hívtak elő.

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára arról beszélt, hogy szépen fogynak a jegyek a magyar vonatkozású mérkőzésekre, de reméli, akár a kiállítás segítségével is sikerül még jobban felhívni a figyelmet az Eb-re.

A fotókiállítás csak egy az Európa-bajnokságot felvezető események közül: szombaton a főváros több pontján bemutatják az Eb-trófeát, aztán vasárnap a torna nyitófesztiválját rendezik meg az eseménynek otthont adó Papp László Sportaréna mellett.

Az Eb augusztus 23-tól szeptember 1-ig tart Budapesten. A házigazda sorrendben Észtországgal, Romániával, Azerbajdzsánnal, Horvátországgal és Hollandiában mérkőzik meg, a hatos csoportból az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik