Női röpi Eb: négy között az azeriek, kiesett a címvédő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 21:45
Az elmúlt két kontinenstornán győztes orosz női röplabda-válogatott meglepetésre már a negyeddöntőben búcsúzott az Európa-bajnokságtól, miután pénteken három játszmában kikapott Törökországtól Bakiban.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a törökök feladó-átlója, Meryem Boz volt 23 ponttal. Törökország az előző Eb-n is elődöntőbe jutott, akkor a negyedik helyen zárt. Két éve attól a Szerbiától kapott ki a bronzmérkőzésen, amellyel most a fináléba kerülésért találkozik.

A jogelőd Szovjetunió eredményeit is beleszámítva összesen 19-szeres kontinensbajnok oroszok legutóbb 2011-ben nem jutottak a legjobb négy közé.

Ahogyan a csoportküzdelmek során, úgy a pénteki negyeddöntőben sem okozott nehézséget a házigazdának a német együttes legyőzése.

A magyarok felett is könnyedén diadalmaskodó azeri csapat így története során másodszor játszhat éremért kontinensviadalon, eddigi legjobb szereplése egy 2005-ös negyedik hely.

A német válogatott 2011-ben és 2013-ban is döntős volt, míg két évvel ezelőtt, akárcsak most, a negyeddöntőben búcsúzott.

A szombati elődöntőben Azerbajdzsán az olimpiai negyedik Hollandiával találkozik.

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, AZERBAJDZSÁN
NEGYEDDÖNTŐ
Azerbajdzsán–Németország 3:0
(20, 18, 21)
Törökország–Oroszország 3:0 (25, 18, 20)

Csütörtökön játszották:

Szerbia–Fehéroroszország 3:0 (19, 12, 14)
Hollandia–Olaszország 3:0 (17, 20, 13)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik