Női röplabda BL: sima vereséggel kezdett a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2017.10.17. 20:21
null
Dobi Edináék nem bírtak az olaszokkal (Fotók: Tumbász Hédi)
Remek hangulatban, ám a vártnál is simábban kapott ki a Linamar-Békéscsaba a legutóbb Bajnokok Ligája-döntős olasz Coneglianótól a sorozat selejtezőjének hazai meccsén.

„Ne flegmán gurítsátok a labdát, hanem pontosan, mindig két kézzel" – igazította el a labdaszedő lányokat Nagy Attila, a Békéscsaba utánpótlásedzője, miközben Baran Ádám, a klub elnöke magasságát és termetét meghazudtoló sebességgel lebbent az egyik helyről a másikra, s válaszolt egy-egy hirtelen felvetődő kérdésre, vagy oldott meg valamilyen problémát. Hiába no, mindenki az Imoco Conegliano elleni Bajnokok Ligája-selejtező lázában égett. Nagyjából egy órával a kezdés előtt már úgy zúgott a békéscsabai városi sportcsarnok, hogy azt nem egy sportág nem egy csapata megirigyelné. Persze mindez Békéscsabán természetes, hiszen ha a város sorozatban négy bajnoki címet nyerő női röplabdacsapata pályára lép, mindenki belelkesül.

Igaz, a B-közép vezetője, Mézes András elégedetlenül csóválta a fejét: mi az, hogy húsz perccel a kezdés előtt még nincs telt ház? A startra sem lett, pedig még különbusszal is érkeztek szurkolók. A hangulatra viszont nem lehetett panasz, annak ellenére, hogy már a meccs előtt sejthető volt, mi lesz a végeredmény, hiszen a háló másik oldalán az előző Bajnokok Ligája-kiírás döntőse, az Imoco Conegliano állt fel a csabaiak ellen.

Előzetesünkben hosszan méltattuk a bivalyerős riválist, amelyben – csak egyet kiemelve a klasszisok közül – az amerikaiakkal világbajnok, olimpiai bronzérmes, World Grand Prix-győztes Kimberly Hill ütéseitől reszkethettek a hazaiak. Nem véletlenül mondta a békéscsabai főszurkolók egyike, Tóth Zoltán: ezúttal még annak is nagy élményben lehet része, aki kis túlzással azt sem tudja, mi fán terem a röplabda. Tegyük hozzá, ilyen ember talán nincs is Békéscsabán...

A hangulatra nem lehetett panasz
A hangulatra nem lehetett panasz

Noha a hazai színtéren egyeduralkodó a BRSE, és a nemzetközi mezőnyben sem rutintalan, hiszen a legutóbbi idényben megnyerte a Közép-európai Ligát, illetve a legjobb nyolc közé jutott a CEV-kupában, azért a Coneglianóval semmiképpen sem képvisel egy súlycsoportot.

S erről gyorsan a saját szemünkkel is meggyőződhettünk, mert az olaszok befűzték az oktatófilmet: 6:0-val kezdték a meccset, pedig Alberto Salomoni, a hazaiak olasz mestere már négy pont után időkéréssel igyekezett megnyugtatni a lányokat. Ezúttal csak apró sikereknek lehetett örülni: ilyen volt a mérkőzés első magyar pontja, amelyet Petőváry Panna szerzett. Ezt sokáig egyetlen másik sem követte, a fizikai, tudás- és minden téren fölényben lévő olaszok ugyanis kények-kedvük szerint voltak eredményesek. Ha pedig jónak látszó megoldást csináltak Dobi Edináék, jött a klasszisfaktor a másik oldalon, no meg a Conegliano-pont.

A közönséget ez persze cseppet sem zavarta: lankadatlanul biztatta a pályán hasonló lelkesedéssel, csak többnyire eredménytelenül ugró-vetődő játékosokat. Egyébként – nem mintha az ellenfélnek bármiféle biztatásra szüksége lett volna – a „szurkoljunk" és „hajrá" felkiáltásokba olasz biztatás is vegyült: a Békéscsabára már vasárnap megérkező Coneglianót elkísérték fanatikusai.

A folytatásban néhány perc alatt több pont szereztek a csabaiak, mint a teljes első játszmában: 5:4-re is vezettek. Egyre gyakrabban alakult ki valódi játék, a harmadik játszmában pedig a szett közepénél is tovább tartották a lépést az olaszokkal Molcsányi Ritáék, ám bármennyire is küzdött és kapart a Békéscsaba, a Conegliano iskolajátékkal, könnyedén, 3:0-ra nyert. A vereségnek a ténye nem, legfeljebb a mértéke jelenthetett meglepetést. Az eleve formalitásnak ígérkező szombati visszavágó a látottak tükrében tényleg csak olaszországi tanulmányútnak tetszik a csapatnak, amelyhez csütörtökön csatlakozik az argentin bombázó, Lucia Fresco.

NŐI RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
LINAMAR-BÉKÉSCSABA–IMOCO CONEGLIANO (olasz) 0:3 (–4, –10, –17)
Békéscsaba, 1600 néző. V: Luts (belga), Özbar (török)
BÉKÉSCSABA:
Ludmán 1, Pekárik 3, PETŐVÁRY 7, Mlinar 5, Dobi 3, Koseková 2. Csere: Molcsányi (liberó), Szpin, Petrenkó. Edző: Alberto Salomoni
CONEGLIANO: Danesi 5, Nicoletti 9, HILL 17, De Kruijf 8, WOLOSZ 2, EASY 12. Csere: De Gennaro (liberó), Fiori, Cella 1, Papafotiu, Melandri 1. Edző: Daniele Santarelli
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 0:4, 1:6, 1:11, 1:16, 2:18, 3:24, 4:24. 2. játszma: 1:0, 3:2, 5:4, 5:8, 6:12, 8:15, 8:18, 9:21, 10:24. 3. játszma: 1:1, 2:5, 5:5, 7:8, 8:12, 12:12, 12:15, 15:18, 17:22
MESTERMÉRLEG
Alberto Salomoni:
– Nagyon nagy a különbség a mi csapatunk és e között a fantasztikus együttes között, ha valaki azt várta, hogy nehéz helyzetbe hozzuk a Coneglianót, arra nehéz mit mondani. Az igazi arcunk a harmadik szettben mutatkozott meg, a pozitív elemekből építkezhetünk, akkor a mérkőzésen belül valamelyest felnőttünk az ellenfélhez.
Daniele Santarelli: – Nem számítottunk ennyire könnyű mérkőzésre, ám nagyon jó meccset játszottunk, örülünk a sikernek, igaz, a párharcnak még nincs vége. Szeretnénk minél messzebb jutni a Bajnokok Ligájában, és ehhez még javítani kell a játékunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik