Női röplabda: BL-főtábla és két döntő a Vasas célja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.24. 14:41
Nemzetközi színtéren a Bajnokok Ligája-főtábla, a hazai sorozatokban két döntős szereplés a célja a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának.

Az együttes keddi, idénynyitó sajtótájékoztatóján Sarlós Márton ügyvezető azt mondta: az évadot két részre kell bontani, ősszel a BL, tavasszal a magyar sorozatokra koncentrálva.Sarlós Márton ügyvezető azt mondta: az évadot két részre kell bontani, ősszel a BL, tavasszal a magyar sorozatokra koncentrálva.

„Kemény munka vár a játékosokra és a stábra is, de azt gondolom, készen állunk a kihívásokra” – fogalmazott a sportvezető. Hozzátette, a bajnoki cím után magasra került a mérce, de a jelenlegi kerettel nem tűzhetnek ki más célt, mint sportágtörténelmet írva bekerülni Európa legjobb húsz csapata közé, a magyar sorozatokban pedig fináléba jutni.

Markovits László, a Vasas SC elnöke szerint a Jámbor János többségi tulajdonában lévő röplabda-szakosztály kiválóan építkezik, ezt bizonyítja a csapat tavaszi sikere.

„Manapság minden sikeres csapatnál elengedhetetlen, hogy a szponzorok, vagy egy mecénás mögé álljon. Mi az anyaegyesület részéről az ő általuk biztosított összeg kiegészítésével szeretnénk minél nagyobb mértékben hozzájárulni a sikerekhez” – mondta Markovits, aki szerint a következő években a Folyondár utcai létesítmény teljes körű felújítása lesz a legfontosabb feladatuk, ezzel biztosítva a megfelelő infrastrukturális hátteret a röplabdásoknak.

A klub a nyáron öt játékost szerződtetett, a feladóátló dán Trine Kjelstrup mellett csak olyan játékosokat, akiket jól ismer a szakmai stáb. A szerb-magyar kettős állampolgárságú center Sanja Kalicanin Nyíregyházáról érkezett, az ütő Hajós Aliz és a magyar válogatott feladó Bleicher Réka Újpestről igazolt át, míg az ugyancsak magyar válogatott center Gyimes Zsófia az Egyesült Államokból tért haza.

Az együttes lengyel vezetőedzője, Jakub Gluszak számára a legfontosabb, hogy csapata a szemnek is tetszetős röplabdát játsszon.

„Idén is mindig csak mérkőzésről mérkőzésre tekintünk előre. A Bajnokok Ligája teljesen más sorozat, mint amelyekben eddig szerepeltünk, hiszek benne, hogy ebben a nagy kalandban részt tudunk venni” – utalt arra Gluszak, hogy a BL-főtábla kiharcolása sportágtörténeti tett lenne, magyar csapat ugyanis soha nem szerepelt még az európai elitsorozat legjobbjai között.

„Szeretném, ha a csapat megismételné legalább a tavalyi teljesítményét. A BL egy újabb lépcsőfok lenne mindannyiunk pályafutásában, szeretnénk megtenni ezt a lépést” – fogalmazott Bleicher Réka, aki nyáron a nápolyi Universiadén és a budapesti Európa-bajnokságon is ott volt a magyar válogatottban.

A Vasas Óbuda első meccsét a BL-selejtezőben, október 7-én Montenegróban, a ZSOK Luka Bar otthonában játssza, a bajnokságot október 11-én a Jászberény vendégeként kezdi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik