Női röplabda BL: egy meccsen dől el a továbbjutás a Vasas párharcában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 21:44
null
Török Katáéknak egy meccsen kell bizonyítaniuk a Dinamo Moszkva ellen (Fotó: vasasvolleyball.hu)
Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjében a Vasas Óbuda és az orosz Dinamo Moszkva között.

A magyar klub közösségi oldalának keddi tájékoztatása szerint a két együttes megegyezése értelmében, melyre az európai szövetség is áldását adta, a párharc egyetlen összecsapását szeptember 23-án vívják a Vasas Fáy utcai Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokában.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik majd, a győztesnek még egy csapatot kell búcsúztatnia a húszcsapatos főtáblán való szerepléshez.

A BL-selejtezős párharcok az eredeti kiírás szerint oda-visszavágós rendszerben zajlanak, ám a világjárvány miatt több klub is úgy döntött, hogy mindkét mérkőzést egy helyszínen játsszák, vagy pedig egyetlen találkozó dönt a továbbjutóról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik