Női röplabda: legyőzte a finneket a magyar válogatott

ROSKA EMESE BOLGÁRKAROSKA EMESE BOLGÁRKA
Vágólapra másolva!
2018.06.06. 21:14
null
Visszavágott a női válogatott Finnországnak (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női röplabda-válogatott fogcsikorgatva kiharcolta a győzelmet a finnek ellen az Európa-liga Arany-divíziójában a csoportkör utolsó fordulójában, és rendezőként készülhet a négyes döntőre. A 3:2-es magyar siker azt jelenti, hogy a finnek nyerték a csoportot, és a mieinkkel együtt ők is szerepelnek a jövő heti budapesti fináléban, ahol Bulgária és Csehország lesz még ellenfél.

„Nem biztos, hogy a legjobb, de a győzelemre leginkább esélyes csapatot állítom össze, mert nyerni akarunk, van miért visszavágni a finneknek" – vázolta nagy vonalakban a terveit Jan De Brandt, a női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. Alig egy órával később kiderült, összességében mégiscsak a legerősebb felállásban „pakolta a pályára” a társaságot, azaz ezúttal nem kapott helyet kezdőként ígéretes fiatal. Szükség is volt a nehéztüzérekre, hiszen az együttes másfél hete 3:1-re kikapott Tamperében az Európa-liga Arany-divíziójában a tavaly El-ezüstérmes Finnországtól.

Ezúttal a kezdést látva nem fenyegetett ez a veszély, mert bár 11:8-ra a vendégek léptek meg, De Brandt időt kért, és rendezte a gondolatokat. Kicsivel később az „új hullámos", azaz fiatal Németh Anett és Szedmák Réka mellett becserélte Tálas Zsuzsannát, aki az első meccs előtt elszenvedett bokasérülése miatt először lépett pályára az Európa-ligában.

Bár Szedmák ponterősen szállt be, elsősorban Szakmáry Gréta és Sándor Renáta ütéseit retteghették az északiak, akik az első játszmánál is fájóbb veszteséget szenvedtek el: 24:20-nél Piia Korhonennek megsérült a bokája, a társak a közönség zúgó tapsa mellett vitték le a pályáról.

A magyar válogatott a második játszmában ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta, Szakmáryék hol erővel, hol finesszel szerezték a pontokat. A finneket talán Korhonen súlyos sérülése is megzavarta – mindig megrázó egy sportolónak zokogva szenvedni látni a társat. A hajrában viszont a magyar együttes zavarodott meg, a hibákat pedig rögvest büntette az erős ellenfél. Jan De Brandt hiába kért gyors egymásutánban kétszer is időt, és 23:23 után Sándor Renáta hiába bizonyította játszmalabdát érő ponttal a klasszisát, két szettlabda sem volt elég az üdvösséghez, a finnek egyenlítettek.

Az eltékozolt játszma nem múlt el nyomtalanul, olyannyira, hogy ráment egy újabb szett – és a csoportelsőség is. Nagyon bizonytalanul röplabdázott a válogatott, egyre-másra következtek a korábban nem látott hibák. Gyengélkedett a mezőnyjáték, a nyitásfogadás, szinte minden, így a finneké lett a felvonás. Az északi diadalüvöltés azonban nem a részsikernek szólt: a már biztosan megszerzett egy ponttal az övék lett a csoportelsőség.

Több viszont nem jutott nekik, mert a magyar válogatott küzdve, fogcsikorgatva, de kibrusztolta a sikert, így a négyes második helyén, ám sikerélménnyel zárta a csoportkört. A négyes döntős szereplés egyébként sem forgott veszélyben, hiszen házigazdaként ott lesz a jövő csütörtöki és pénteki négyes végjátékban, az elődöntőben vagy Csehország vagy Bulgária ellenében.

A csoport másik meccsén Franciaország 3–1-re legyőzte Horvátországot.

EURÓPA-LIGA, NŐI VÁLOGATOTT, ARANY-DIVÍZIÓ
Magyarország–Finnország 3:2 (20, –25, –21, 21, 11)
Érd, 900 néző. V: Witte (német), Ujházi
MAGYARORSZÁG: Pekárik 5, Dékány 2, SZAKMÁRY 30, Nagy E. 5, Bleicher 3, SÁNDOR 27. Csere: Molcsányi, Lékó (liberók), Németh A. 2, Tálas, Szedmák 11, Pintér 3, Szűcs. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.
FINNORSZÁG: KARHU 17, Öhman 15, Alanko 4, VILPONEN 17, Pihlajamäki 4, Korhonen 4. Csere: Sievänen (liberó), Kokkonen 7, Kosonen 1, Laakkonen 3, Koljonen 1, Rantanen
Szövetségi kapitány:
Tapio Kangasniemi
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:1, 6:7, 8:11, 13:13, 18:15, 24:19. 2. játszma: 2:0, 7:4, 12:7, 21:15, 23:23, 24:23, 25:26. 3. játszma: 0:3, 4:4, 10:13, 15:19, 18:23. 4. játszma: 1:2, 5:3, 7:7, 13:11, 17:18, 21:18, 24:19. 5. játszma: 2:4, 4:4, 7:8, 10:8, 13:10

MESTERMÉRLEG
Jan De Brandt:
– Az első szettben jól játszottunk, majd az ellenfél egyik játékosa megsérült, és ez mintha megváltoztatott volna valamit a fejekben, hogy könnyű meccs lesz. Aztán a szervákban és fogadásokban is hibáztunk, egészen a negyedik játszmáig nem találtuk meg a ritmusunkat. Fantasztikus tapasztalatot ad a hat Európa-liga-meccs, ráadásul négyszer nyertünk, egyszer csak szorosan kaptunk ki, nem lehetek elégedetlen.

Tapio Kangasniemi nem nyilatkozott.

A végeredmény: 1. Finnország 13 pont, 2. Magyarország 12, 3. Horvátország 8, 4. Franciaország 3.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik