Női röpi: szerződést hosszabbított Tálas Kaposváron

Vágólapra másolva!
2020.04.14. 12:33
null
Tálas Zsuzsanna marad Kaposváron (Fotó: Muzslay Péter/Somogyi Hírlap)
Tavaly nyáron csatlakozott a kaposváriakhoz a magyar női röplabda-válogatott csapatkapitánya, Tálas Zsuzsanna, és a klasszis feladó kedden újabb egyéves szerződést kötött az 1. MCM-Diamant együttesével – áll a klub szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

 

A bajnokság kényszerű befejezésekor az Extraliga élén álló csapatnál már a következő idényt tervezik, és Szasa Nedeljkovics vezetőedző irányításával szeretnének továbbmenni az elmúlt két évben megkezdett úton. A klub a következő évadban is szeretne a legjobbak közé tartozni, és immár hivatalos, hogy a csapatkapitány, Tálas Zsuzsanna a Kaposvár színeiben szerepel a folytatásban is.

„Jól érzem magam ebben a városban és ebben a klubban, így nagyon örülök annak, hogy továbbra is itt röplabdázhatok. A következő évadban szeretnénk megmutatni, hogy jó a csapat és ismét számolni kell velünk. Még nem tudjuk, a kialakult helyzet miként hat a klubok életére, de bízom benne, hogy fogunk még meccset játszani a 2020-as évben” – mondta a 26 esztendős, 110-szeres válogatott sportolónő.

„Hétről hétre láthattuk a pályán, ahogy Zsuzsi visszanyeri a régi, remek formáját. Mindezek után reális tervünk volt a szerződéshosszabbítás. Még március elején, rövid idő alatt sikerült megállapodnunk, de az ismert okok miatt csak most írhattuk alá a szerződést. Zsuzsi az elmúlt évi csapatunk egyik kulcsembere volt, és vele együtt nagyon sajnáljuk, hogy nem derülhetett ki, hányadik helyre fut be a csapatunk a bajnokság végére. Jövőre, együtt, kettőzött erővel újra nekivágunk a szezonnak, és bízunk benne, hogy az egyre gyarapodó szurkolótábor sok szép sikernek örülhet majd velünk együtt a Kaposvár Arénában. Természetesen a kialakult helyzet miatt sok mindent újra kell gondolni és tervezni, de az elmúlt évek munkája és folyamatosan javuló eredménye arra kötelez minket, hogy tovább folytassuk azt, amibe belekezdtünk. Mindehhez jóval több munkára lesz szükség az eddigieknél” – fogalmazott az egyesület ügyvezető-elnöke, Orosz Ferenc.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik