Női röpi Extraliga: előnyben a címvédő a döntőben

Vágólapra másolva!
2018.05.01. 19:31
null
A Békéscsaba került előnybe a döntőben (Fotó: Szőcs Pál/SzPortfotók)
Fontos lépést tett az ötödik bajnoki címe felé a Békéscsaba, amely négyjátszmás csatában legyőzte a Nyíregyházát a női röplabda Extraliga döntőjének első felvonásán.

Bő másfél órával a kezdés előtt már a csarnok előtti parkolóban sorakoztak a békéscsabai játékosok – bringái. A Viharsarokban névvel ellátott kerékpárral közlekednek a játékosok, még bajnoki döntő előtt is. Lucija Mlinar „járgányát" viszont hiába kerestük, mint ahogy magát a játékost sem találtuk a pályán a bemelegítéskor. Később az egyik kiszögellésben tűnt fel, mert mint kiderült, az utolsó napokban megsérült és nem tudta vállalni a játékot, Kormos Mihály edző szerint a harmadik meccsre jegelik őt. A horvát pontgyáros helyén végül Glemboczki Zóra kezdett, ráadásként a center Pekárik Esztert liberónak öltöztették be, míg a könyöksérülése után visszatérő Szpin Renáta a mezőnyjátékosok közé került.

A DÖNTŐ PROGRAMJA

2. mérkőzés, május 4.: Fatum-Nyíregyháza–Linamar-Békéscsabai RSE, 20
3. mérkőzés, május 7.:
Békéscsaba–Nyíregyháza, 20
4. mérkőzés (ha szükséges), május 11.: Nyíregyháza–Békéscsaba, 18.
Az 5. mérkőzésnek még nincs időpontja

Az első labdamenetben a nyíregyházi sánc vagy négyszer egymás után blokkolta Kszenija Ivanovicsot, szóval gyorsan egyértelművé tették a vendégek, hogy a védekezésük ismét kulcsfontosságú lehet.

Jobban is kezdte a meccset a Magyar Kupa-döntőben a Békéscsabát 3:2-re legyőző Nyíregyháza, de aztán gyenge fogadásokkal és szervákkal lehetőséget teremtett a házigazdának. Ráadásként Lucia Fresco és társai is lendületbe jöttek, elveszett labdát nem ismerve fordítottak, így Hollósy László 13:10-nél már a második idejét kérte ki. A tréner később sem lehetett elégedett a játékkal, különösen a nyitásfogadással küzdött a bajnoki címet legutóbb 2007-ben nyerő Nyíregyháza, bezzeg a másik oldalon – Molcsányi Rita remek liberójátékára utalva – zúgott a közönség „nagy vagy, Kicsi!" éltetése. A kezdeti idegességet a Csaba gyűrte le hamarabb, 25:20-ra övé lett az első játszma.

A folytatás viszont a kupadöntőn látott forgatókönyvet hozta: a Nyíregyháza kiismerte ellenfele játékát, jobban támadott, ezzel párhuzamosan romlott a hazai fogadás, s máris egyenlített a rivális (25:20). Azaz gyorsan eldőlt, hogy unalmas estéje ezúttal sem lesz a röplabdát választóknak, de ez nem is meglepő: olyan erős a két csapat, hogy azon se kellene csodálkozni, ha öt, egyaránt ötszettes mérkőzésre nyúlna a finálé.

Végül „csak" négyszettes lett a nyitány.

A harmadik felvonásban senki sem tudott nagyon meglépni a másiktól, kivéve a játszma hajrájában, így Dobi Edinának és társainak a három eltékozolt játszmalabda sem ütött vissza (25:23). A folytatásban a küzdelem dominált, mindkét oldalon rég elveszettnek látszó labdákat tartották játékban a játékosok, tapsra ragadtatva a szépszámú közönséget. Aztán 7:4-es hátrányt követően fordított a házigazda, én innentől már nem volt megállás. Teljesítményéhez méltóan az i-re a pontot Lucia Fresco tette fel a meccslabdánál, a sorozatban ötödik bajnoki címére hajtó Békéscsaba pedig lépett egyet a címvédés felé.

NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

LINAMAR-BÉKÉSCSABAI RSE–FATUM-NYÍREGYHÁZA 3:1 (20, –20, 23, 19)

Békéscsaba, 1600
néző. Vezette: Tillmann, Ujházi
BÉKÉSCSABA:
Koseková 4, IVANOVICS 20, Bodnár 8, FRESCO 24, Glemboczki 9, DOBI 13. Csere: MOLCSÁNYI (liberó), Szpin, Petrenkó 1, Ludmán, Nagy E. Szakmai igazgató: Kormos Mihály
NYÍREGYHÁZA
: G. FRANCESCO 3, Matics 11, Kalotai 5, VALDEZ 17, FERNÁNDEZ 9, Kalicsanin 8. Csere: Tóth Fruzsina (liberó), Rutarová 1, Kotormán, Villám 1, Varga E. Edző: Hollósy László
Az eredmény alakulása. 1. játszma:
0:2, 3:3, 4:8, 9:9, 14:10, 15:13, 23:16. 2. játszma: 0:3, 4:4, 4:11, 10:14, 11:19, 15:20, 18:22. 3. játszma: 2:1, 2:3, 5:4, 5:6, 12:9, 12:13, 19:15, 20:19, 22:18, 24:20. 4. játszma: 4:2, 4:8, 12:8, 17:9, 21:16
MESTERMÉRLEG

Kormos Mihály:
– Rettentően sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban ezért a sikerért. Mlinar és Pekárik nélkül is jól működött a csapat, de nyitásfogadásban még javulnunk kell. Most a teher a túloldalon van.
Hollósy László:
– Sajnos ma nem voltunk elég agresszívek. Bizonyos megoldásokhoz ragaszkodott a csapat, ami viszont nem működött. Ám nincs még semmi sem veszve.

A 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Újpesti TE–Jászberény VT 3:2 (19, 13, –14, –21, 9)

Budapest, Tungsram-csarnok, 350 néző. V: Mezőffy, Kiss Z.
UTE: Bleicher R. 1, Da Silva 10, Bazsandolska 11, Bosio 11, Hiruela 19, Cross 14. Csere: Kötél D. (liberó), Dégi, Ancsin 1, Szűcs K. Vezetőedző: Horacio Nestor Bastit.
Jászberény: Adamenya 3, Miklai 14, Ivonkina 14, Bleicher N. 1, Miranda 18, Pintér A. 12. Csere: Lékó (liberó), Borsos 3. Vezetőedző: Deme Gábor.
Az eredmény alakulása: I. játszma: 3:2, 6:6, 8:9, 16:13, 20:15, 22:18, 18:23. II. játszma: 4:2, 10:3, 10:8, 15:11, 20:13, 23:14. III. játszma: 2:3, 7:5, 8:12, 10:15, 11:18, 12:22, 22:19. IV. játszma: 3:2, 5:5, 7:10, 10:14, 15:17, 18:22, 20:23. V. szett: 3:2, 5:3, 8:4, 12:5, 14:9.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UTE javára.
MESTERMÉRLEG
Horacio Nestor Bastit:
– Ahogy a szezon eddigi szakaszában, úgy ezúttal is nagyon nehéz meccset játszottunk a Jászberény ellen. Az első két szettben remekül összpontosítottunk és kiválóan működött a nyitásfogadásunk. A harmadik és negyedik játszmában nagyon sok hibát követtünk el, majd a negyedik játékrész után megmondtam a játékosaimnak, ha nem rontunk annyit, nyerünk – így is történt. Emellett a döntő szettben remekül mentek a nyitásaink. Szombaton szeretnénk majd jobban játszani.
Deme Gábor: – Az első két szettben nagyon gyengén játszottunk; ekkor szinte nem is volt nyitásunk és nyitásfogadásunk. A harmadik, negyedik játszmára felébredtünk, de a döntő szettben taktikai hibákat vétettünk támadásban és emiatt veszítettünk. A hétvégén hasonló mérkőzésre számítok, de szeretnénk majd kihasználni a hazai pálya előnyét.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó ütközet második felvonására szombaton kerül sor.

OSZTÁLYOZÓ, 2. MÉRKŐZÉS
MTK Budapest–Vasas Óbuda 3:2 (–18, –15, 23, 22, 9)

Budapest, Szamos utca, 150 néző. V: Halász E., Mezei.
MTK: Haciefsztratiadu 12, Kötél Zs. 2, Takács D. 15, Kis R. 12, Legross 17, Takács B. 18. Csere: Nagy F. (liberó), Godó 1, Nyuka, Lesi. Vezetőedző: Tóth Gábor.
Vasas: Durst A., Török 17, Papp 8, Németh A. 10, Kostelanská 17, Haneline 17. Csere: Kiss G. (liberó), Simic 9, Vietti, Bodovics 1, Cappelli 3. Vezetőedző: Kőnig Gábor.
Az eredmény alakulása. I. játszma:
5:8, 11:16, 15:21. II. játszma: 6:8, 10:16, 12:21. III. játszma: 8:6, 13:16, 21:19. IV. játszma: 8:6, 16:9, 21:20. V. játszma: 4:5, 10:9, 12:9.
Az állás:
1–1
A párharc az extraligás szereplésért zajlik az egyik fél harmadik győzelméig. A harmadik mérkőzés vasárnap lesz. A győztes a hatcsapatos Extraligában szerepelhet a következő szezonban, a vesztes a nyolccsapatos NB I-ben folytatja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik