Női röpi Extraliga: a válogatott korábbi csapatkapitánya az UTE-ban folytatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.30. 12:59
A női röplabda Extraligában szereplő Újpestben folytatja pályafutását a magyar röplabda-válogatott korábbi csapatkapitánya, Bokorné Liliom Rita, aki 2019 nyaráig írt alá a lila-fehérekhez, miután felépült keresztszalag-szakadásából. 

Az UTE bejelentése szerint a 32 éves játékos az idény végéig szóló szerződés kötött a Kántor Sándor irányította, jelenleg az Extraliga negyedik helyén álló együttessel.

Liliom – aki 2004 óta csak külföldi csapatokban röplabdázott – januárban súlyos sérülést, elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, azóta nem játszott, a klub honlapjának azonban elmondta: augusztus óta edz, és a „lábai készen állnak a visszatérésre”.

„A válogatottról sem mondtam le, nagyon szívesen visszatérnék oda is” – jelezte terveit a korábbi csapatkapitány, aki 2011 óta erősíti a nemzeti csapatot.

A női Európa-bajnokságot – melyen a magyar válogatott társrendezőként biztosan ott lesz – augusztus 23. és szeptember 8. között rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik