Női röpi El: ismét legyőzte a franciákat a válogatott

Vágólapra másolva!
2018.05.30. 22:17
„Európai turnéja” második állomásán is nagy sikert aratott a magyar női röplabda-válogatott – no, nem a helyi közönség, a francia szurkolók körében. Az Európa-liga Arany-divíziójában szereplő együttes ugyanis a Budapesten egyszer már legyőzött Franciaország vendégeként sem bizonyult udvariasnak, és kicsit nehézkesebb első játszmát követően összességében könnyedén megnyerte a mérkőzést Nancyban.

Szakmáry Gréta ismét vezére volt a csapatnak, de a kapitány cseréi nyomán a társak szinte mindegyike jó játékkal vette ki a részét a sikerből. Ezzel gyorsan feledtette is a társaság, hogy múlt szombaton Tamperében alulmaradt a finnek ellen. Az európai körút következő, harmadik állomása Split, ahol szombaton 17 órától a házigazda Horvátországgal mérkőzik meg Jan De Brandt együttese, a fedélzeten várhatóan immár a nyitány előtt megsérülő Tálas Zsuzsannával.

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-LIGA, ARANY-DIVÍZIÓ
B–CSOPORT, 4. MÉRKŐZÉS
FRANCIAORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0:3 (–23, –18, –19)
Nancy. V:
Boulander (belga), Queste (francia)
FRANCIAORSZÁG:
Stojiljkovic 1, FIDON 5, Garcia 1, Oliverira-Souza 6, Ndoye 4, Martin 3. Csere: Soldner (liberók), Zongo 3, Cazaute 8, Amalric 1, Descamps 3, Dascalu 4. Szövetségi kapitány: Félix André
MAGYARORSZÁG:
DÉKÁNY 8, Pekárik 6, Szedmák 8, SZAKMÁRY 16, Pintér 7, BLEICHER 3. Csere: Molcsányi, Lékó (liberók), Bagyinka, Villám 2, Németh A., Szűcs K., Sándor R. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt
Az eredmény alakulása. 1. játszma:
7:8, 12:14, 17:17, 23:22. 2. játszma: 2:3, 4:8, 8:13, 13:15, 16:21, 18:24. 3. játszma: 2:5, 8:9, 14:14, 18:24
MESTERMÉRLEG

Jan De Brandt:
– Már a mérkőzés előtt mondtam a játékosoknak, hogy sokat cserélek majd, pályára lépett Dékány Bernadett, Pintér Andrea, a liberó Lékó Lilla, és öröm volt látni, hogy mindenki jól játszott, ez nagyon ígéretes a jövőre nézve. A franciák a már korábban látott csapattal kezdtek, az elején kicsit nehezebben ment nekünk, de aztán játszmáról játszmára jobban röplabdáztunk. Az első meccs előtt megsérülő Tálas Zsuzsanna már velünk tart Horvátországba, de kérdéses, mennyit játszhat majd. Az viszont biztos, hogy szombaton is igyekszem mindenkinek lehetőséget adni.

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 4 3
1 10:4 9
2. Finnország 4 3

1 9:5 9
3. Horvátország 4 2

2 8:7 6
4. Franciaország 4


4 1:9 0
A csoport másik mérkőzésén: Finnország-Horvátország 3:1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik