Női röpi Eb-sel.: ötszettes siker a finnek ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.23. 20:32
null
Érden négy, Lengyelországban öt szett kellett a finnek legyőzéséhez (Fotó: cev.lu)
A magyar női röplabda-válogatott öt játszmában legyőzte Finnország együttesét a Lengyelországban zajló, második Európa-bajnoki selejtezőtorna nyitónapján, így négy mérkőzés után nyolc ponttal továbbra is a második helyen áll a csoportban.

 

Az ötszettes sikerért két pontot kapott Jan de Brandt csapata, amely szombaton az észtek ellen teheti biztossá, hogy a pótselejtezőt érő második pozíciónál nem zárja hátrébb a küzdelmeket.

A magyar válogatott magabiztosan kezdte a mérkőzést, az első játszmát végig uralta, s bár 24:20 után a finnek nehezen adták meg magukat, végül 25:23-ra megnyerte ezt a szakaszt Jan de Brandt együttese. A folytatás viszont nem alakult jól, a második játékrészben ugyanis a remek mezőnymunkát felmutató finnek könnyedén egyenlítettek, majd a harmadikban 9:3-as magyar vezetés után sorozatban tíz pontot elérve fordítottak. Ebben a szettben nagyon hullámzó volt a játék, egy jobb finn periódust nagyszerű magyar szakasz követett, a végjátékban pedig 20:23-ról, sorozatban öt pontot elérve nyertek 25:23-ra Horváth Dóráék.

A negyedik szettben gyorsan előnybe került a magyar együttes, és magabiztosan haladt a győzelem felé, ám 20:17 után ismét sok hiba csúszott a játékába, rossz fogadások, pontatlan feladások és hatástalan ütések jellemezték ekkor a csapatot, amely így 25:22-re elbukta a szettet.

A döntő játszmában a magyar csapat ismét gyorsan előnybe került, ezúttal azonban egészen a végéig megtartotta előnyét, és ezzel megnyerte a találkozót.

A múlt hétvégén Érden a magyar válogatott, egyaránt négy szettben, legyőzte az észteket és a finneket is. A lengyelektől, szintén négy játszmában, viszont kikapott, így a második helyen zárt. A két torna összesített győztese automatikusan kijut a jövő évi, Azerbajdzsánban és Grúziában sorra kerülő kontinensviadalra, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki a részvételt. Amennyiben a magyarok másodikok lesznek, akkor a bolgár, román, svájci, montenegrói csapatot felvonultató csoport másodikjával találkoznak. A pótselejtező első felvonását október 2-án rendezik, míg a visszavágóra október 9-én kerül sor.

NŐI RÖPLABDA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 2. TORNA, 1. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG-FINNORSZÁG 3:2 (23, –18, 23, –22, 9)
Bielsko-Biala. V:
Knyizsnyikov (orosz), Gall (cseh)
MAGYARORSZÁG: Szakmáry 25, Dobi 14, Kötél Zs. 1, Horváth D. 16, Nagy E. 1, Liliom 6. Cs: Molcsányi R. (liberó), Tálas 1, Bleicher R., Villám L., Pintér A. 5, Dékány 9. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt
FINNORSZÁG: Korhonen 23, Kosonen 17, Pihlajamäki 12, Alanko 3, Vilponen 4, Öhman 11. Cs: Koljonen, Koskelo (liberók), Karhu 9, Heikkiniemi, Bjärregard-Madsen. Szövetségi kapitány: Tapio Kangasniemi
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:7, 16:13, 21:17. 2. játszma: 5:8, 10:16, 13:21. 3. játszma: 8:3, 15:16, 18:21, 20:23. 4. játszma: 8:5, 16:13, 19:15, 20:23. 5. játszma: 8:5, 9:7, 11:7, 11:9, 13:9
A másik mérkőzésen: Lengyelország–Észtország 3:0 (19, 17, 17)
Az állás:
1. Lengyelország 12 pont (12:1), 2. MAGYARORSZÁG 4 (10:7), 3. Finnország 2 (5:12), 4. Észtország 2 (4:11)
MESTERMÉRLEG
Jan De Brandt:
– Ezen a mérkőzésen többször is megjártam a mennyet és a poklot is. A végállomás szerencsére a menny volt. Nem volt igazi alapjátékunk és rengeteget hibáztunk, de így is három egyre kellett volna nyernünk a meccset, azonban a negyedik szett végére megint jött a pokol, hiába domináltunk szinte végig a játszmában. Szerencsére az ötödik játszmában megint mi voltunk a jobbak. Ez most egy ilyen mérkőzés volt.
Tapio Kangasniemi: – Bosszantó a vereség, mert ezt a meccset akár meg is nyerhettük volna. Hihetetlen hullámvölgyei voltak mindkét csapatnak és a végén sajnos mi jöttünk ki ebből rosszabbul. Mindegy, nem adjuk fel, még akkor sem, ha már csak matematikai esélyünk maradt a továbbjutásra.
szombaton játsszák
Magyarország–Észtország 15.00
Finnország–Lengyelország 17.30
vasárnap játsszák
Észtország–Finnország 17.30
Magyarország–Lengyelország 20.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik