A belga Jan De Brandt irányította nemzeti csapat csütörtökön találkozott Budaörsön, ahol jövő szerdáig készül. Ezt követően Spanyolországba, majd Görögországba utazik, onnan visszatérve Nyitrán és Szombathelyen folytatja felkészülését a kontinensviadalra.

„Az első edzés előtt elmondtam a csapatnak, mit várok a következő másfél hónapban”
– nyilatkozta De Brandt az MTI-nek.

Elmondta, láthatóan mindenki elvégezte a kéthetes szünetre kiadott erőnléti munkát, így az első pillanattól kezdve koncentrált, jó színvonalú edzéseket tudnak tartani.

„Kiemelten fontos, hogy minden labdánál a tökéletességre törekedjünk. Az első két hétben rengeteg érintéssel elsősorban a játékosok technikáját próbáljuk még jobbá tenni” – fogalmazott a szakember, aki szerint fontos lesz, hogy ebben az időszakban mindenki teljesen ráhangolódjon a röplabdázásra.

„Amikor visszajövünk Görögországból, hirtelen nagyon meg fog nőni a figyelem a csapat iránt: tévéforgatások, fotózások viszik el a lányok gondolatait, nekünk pedig az is a feladatunk, hogy erre felkészítsük őket” – tette hozzá Jan De Brandt.

Véleménye szerint az elkövetkezendő időszakban kiemelten fontos lesz, hogy a játékosok a szabadnapjaikat ténylegesen pihenéssel töltsék.

„Az Európa-bajnokságon bő egy hét alatt akár hat mérkőzés is várhat ránk, erre csak kemény kondicionáló edzésekkel lehet felkészülni. Olyan játékosokat akarok a pályán látni, akik minden megnyert pontnak örülnek, akik büszkék arra, hogy saját közönségük előtt Eb-n játszhatnak”
– egészítette ki a kapitány.

A kontinensviadalt megelőző hetekkel kapcsolatban elmondta, augusztus elején minden játékos házi feladatot fog kapni: az összes Eb-ellenfélről – sorrendben az észtekről, a románokról, az azeriekről, a horvátokról és a hollandokról – minden fontos információt oda fog adni a kerettagoknak, akinek ebből fel kell készülniük.

„Szeretném, hogy amikor elkezdjük az ellenfelek elemzését, és én mondok például az azeri csapatból egy meghatározó játékost, a lányok már tudják, kiről beszélek, mik az erősségei vagy gyengeségei, mert elképzelhető, hogy egy szoros meccsen egy-egy kulcsszituációban éppen az fog majd a javunkra dönteni, hogy mi egy kicsit felkészültebbek vagyunk” – mondta ennek kapcsán De Brandt, aki kiemelten fontosnak nevezte, hogy a sérülések elkerüljék csapatát.

„Legyünk őszinték, nincs húsz kiemelkedő röplabdázónk, így ha valaki kidől a sorból, nagyon fog hiányozni” – jelentette ki.

A keretben jelenleg 13 röplabdázó van, ők egészülnek ki jövő hétre két, jelenleg az Universiadén szereplő játékossal, a feladó Bleicher Rékával és a feladóátló poszton játszó Németh Anettel. A 15 fős kerethez később a liberó Tóth Fruzsina, valamint az egyaránt ütő Pallag Ágnes és Villám Lilla csatlakozik még, közülük kerül ki az Eb-n résztvevő 14 játékos.

„Egészen a felkészülés utolsó napjáig tizenhatan leszünk, csak akkor fogom kihirdetni a végleges névsort” – zárta a kapitány.

Szakmáry Gréta, a válogatott egyik legponterősebb játékosa az MTI-nek kifejtette, jól telt a kéthetes szünet, mindenki örült, hogy a családdal és a barátokkal lehetett.

„Sok bepótolnivalónk volt a szezon után, de most egy még fontosabb feladat áll előttünk”
– jelentette ki a német Schwerin 27 éves ütőjátékosa. Hozzátette, a csapaton belüli hangulat továbbra is nagyszerű, olyan, mintha el sem váltak volna egymástól.

„Egy hosszabb szünet után nehezebben indul neki az ember az első edzésnek, de megvannak a céljaink, éppen ezért az első pillanattól kezdve nagyon motiváltan vágtunk bele a felkészülésbe” – tette hozzá Szakmáry Gréta.

A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság augusztus 23-án kezdődik, a magyarországi mérkőzéseket a Papp László Sportarénában rendezik. A magyar főváráson kívül Pozsony, Lódz és Ankara ad még otthont a kontinensviadalnak, ahol a hatcsapatos csoportok az első négy helyezettje jut nyolcaddöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 13 FŐS KERETE (zárójelben a játékosok előző idénybeli csapatai):
Feladó: Tálas Zsuzsanna (Békéscsaba)
Ütők: Bokorné Liliom Rita (Újpest), Dékány Bernadett (Vasas), Miklai Zsanett (Kaposvár), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart – Németország), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin – Németország), Török Kata (Vasas)
Centerek: Bodovics Hanna (Békéscsaba), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg – Németország), Pekárik Eszter (Békéscsaba), Pintér Andrea (Jászberény)
Liberók: Lékó Lilla (Jászberény), Molcsányi Rita (Békéscsaba)
 
A válogatott Európa-bajnoki mérkőzései (Budapest, Papp László Sportaréna):
Augusztus 23., 20.30: Magyarország–Észtország
Augusztus 24., 20.30: Magyarország–Románia
Augusztus 26., 20.30: Magyarország–Azerbajdzsán
Augusztus 28., 18.00: Magyarország–Horvátország
Augusztus 29., 18.00: Magyarország–Hollandia