Női röpi: ünnepi békéscsabai továbbjutás a CEV-kupában

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 20:07
null
Nagy szívvel küzdöttek a békéscsabaiak (Fotó: cev.lu)
Kétszettnyi remek játékkal került a 16 közé a Linamar-Békéscsaba a női röplabda CEV-kupában, miután 3:1-re legyőzte a Maccabi Haifát.

 

 

„Az első játszma a legfontosabb, kevés cseréjük van, azt kell nagyon megnyomnunk” – fejtegette a mérkőzés előtt bő félórával még sztoikus nyugalommal Alberto Salomoni, a Békéscsaba edzője a feladat sikerességének titkát.

A hazai pályán 3:1-es vereséget szenvedő Maccabi Haifa csupán tíz játékossal érkezett – még kedden – a Viharsarokba, hogy lejátssza a CEV-kupában a 16 közé jutásért rendezett párharc visszavágóját. Igaz, a tíz röplabdázó között olyan klasszis is helyett kapott, mint a kétszeres olimpiai ezüstérmes Logan Tom.

A tréner hozzátette egyébként: noha elég csak két játszmát nyerni a továbbjutáshoz, nem számolgatnak: győzelemmel szeretnék megörvendeztetni a – Békéscsabán hagyományosnak mondható – szépszámú közönséget.

„Azt nem tudom, kell-e izgulni, de hogy jó meccs lesz, az biztos” – mondta mosolygósan Nagy Eszter, akit remélhetőleg legközelebb nem a csapat első számú szurkolójaként, hanem sérülés után visszatérő centereként faggatunk.

A meccs előtt köszöntötték az U17-es Európa-bajnoki részvételt kivívó korosztályos válogatott békéscsabai játékosait, s az ünnepi pillanatok a kezdő sípszót követően is folytatódtak. A születésnapos liberó, Molcsányi Rita és társai elveszettnek hitt labdákat is összekapartak, a szett jelentőségének megfelelően nagy szívvel küzdöttek az első játszmában, amely Lucija Mlinar remek szervájával 25:15-ös sikerrel zárult.

Pekárik Eszter jegyezte meg még a mérkőzés előtt, hogy azt senki se várja, a vendégek feltett kézzel átnyújtják nekik a továbbjutást, ennek megfelelően az oroszokkal teletűzdelt Maccabi a második játszma kezdetén rendre egy-egy ponttal vezetett. Csakhogy még a második technikai szünet előtt fordított a házigazda, s bár a játszma hajrájában többször is egyenlítettek az izraeliek, a csabaiak őrülten izgalmas végjátékban, a frissen becserélt Pekárik brutális blokkjával értékesítették a hetedik szettlabdát, megnyerték a játszmát és kiharcolták a továbbjutást.

A harmadik felvonás nagy részében lélekben még a továbblépést ünnepelték a csabaiak, legalábbis inkább a Maccabi röplabdázott, ettől függetlenül a győzelmet nem fenyegette veszély.

A magyar bajnok készülhet az olasz Pomi Casalmaggiore elleni nyolcaddöntőre.

RÖPLABDA
CEV-KUPA, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ

LINAMAR-BÉKÉSCSABAI RSE–MACCABI XT HAIFA
(izraeli) 3:1 (15, 28, –12, 22)
Békéscsaba, 1700 néző. V:
Yildirim (török), Bardic (horvát)
BÉKÉSCSABA:
MLINAR 17, DOBI 7, KOSEKOVÁ 4, Ivanovics 14, Bodnár 2, Fresco 16. Csere: MOLCSÁNYI (liberó), Szpin, Pekárik 2, Ludmán 2, Szedmák 1, Petrenkó 1. Edző: Alberto Salomoni
MACCABI:
Klimanova 13, Stein 3, TOM 24, Barabanscsikova 8, Guy 2, VITALIA 18. Csere: Zilberman (liberó), Nazarova 1. Edző: Jekatyerina Podalinszki
Az eredmény alakulása.
1. játszma: 2:0, 6:3, 8:4, 12:7, 16:9, 20:13, 24:15. 2. játszma: 3:3, 6:5, 7:8, 8:10, 13:11, 16:13, 19:18, 22:22, 24:22. 3. játszma: 0:4, 3:8, 5:16, 7:20, 12:24. 4. játszma: 3:2, 8:6, 10:12, 14:16, 18:18, 19.21, 23:21,

Továbbjutott: a Békéscsaba, kettős győzelemmel

MESTERMÉRLEG
Alberto Salomoni:
– Nagyon erősen kezdtük az első szettet, hiszen ez volt a legfontosabb. A másodikban elsősorban nem mi estünk vissza, hanem ők javultak sokat, nem hibáztak annyit, nekünk pedig valamivel gyengébbé vált a szervánk. Érthető volt, hogy a továbbjutás birtokában visszaesett a koncentrációnk a harmadik játszmában, de az volt a legfontosabb, hogy a vasárnapi, UTE elleni meccs előtt minél gyorsabban lezárjuk ezt a mérkőzést.
Jekatyerina Podalinszki:
– Jó meccset játszottunk, ám többet is elérhettünk volna, különösen a második játszmában. Köszönet ennek a kedves városnak és házigazdának, amely szívélyesen fogadott minket, jól éreztük magunkat itt, sok sikert a Békéscsabának a folytatásban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik