Női röpi BL: történelmet írt, főtáblás a Vasas Óbuda!

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 19:13
null
A Vasas történelmet írt a főtáblára jutással (Fotó: Vasas Röplabda Facebook-oldal)
A Vasas Óbuda női röplabdacsapata feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára: a magyar együttes a selejtező csütörtöki visszavágóján 3:0-ra nyert a Partizani Tirana otthonában, így – miután az első mérkőzésen három játszmában győzött – kettős győzelemmel lépett túl albán ellenfelén.

 

A Vasas kényelmes helyzetet teremtett magának, hiszen a hazai, a Ludovika Arénában rendezett első összecsapáson 3:0-ra nyert, így már 3:2-es vereséggel is felkerült volna a húszcsapatos főtáblára, de a 3:0-s vagy 3:1-es vereség sem jelentett volna búcsút, „csupán” aranyszettet a továbbjutásért.

Ezen forgatókönyveket végül nem kellett átlapozni, a magyar bajnok – az első mérkőzéshez hasonlóan – ellentmondást nem tűrően, roppant felkészülten röplabdázott, és ismételten szettveszteség nélkül győzte le az albánokat, ezzel pedig történelmet írt: korábban még sohasem fordult elő, hogy magyar csapat a selejtezőből főtáblára jusson a BL-ben, hiszen a Nyíregyháza a 2002–2003-as és a 2003–2004-es idényben alanyi jogon volt tagja az akkor még csak 16 együttest számláló mezőnynek.

A húszcsapatos Bajnokok Ligája-főtábla beosztását már a selejtező befejezése előtt elkészítették: a Vasas a B jelű négyesben szerepel, ellenfele lesz a legutóbbi kiírásban ezüstérmes olasz Conegliano, a francia Nantes, illetve a 2018ban szintén BL-ezüstérmes román Alba Blaj is. A csoportkör november közepén indul.

NŐI RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Partizani Tirana (albán)–Vasas Óbuda 0:3
(–19, –17, –16)
Tirana, 700 néző. V: Nastase (román), Porvaznik (szlovák).
Partizani: Kushi 8, Manns 1, Hudecová 12, Picaku, Basa 14, Kilic 2. Csere: Gjermeni, Fagu (liberók), Nezaj 2, Mukandayisenga, Beshiri 1. Vezetőedző: Nejat Sancak
Vasas: Ana Tiemi 3, Kostelanská 13, Kalicsanyin 5, Kjelstrup 9, Török 10, Abdulazimova 8. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Gyimes 4, Bleicher R. 1, Ambrosio 3, Villám L. 3, Dékány 4, Hajós 1. Vezetőedző: Jakub Głuszak
Az eredmény alakulása: I. játszma: 4:0, 6:8, 12:16, 14:21. II. játszma: 4:4, 8:6, 10:11, 12:16, 17:21. III. játszma: 4:8, 11:16, 13:21.
Továbbjutott: a Vasas Óbuda, kettős győzelemmel, 6:0-s összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Jakub Głuszak:
- Idegesen kezdtünk, mert rajtunk volt a teher, de amikor hozzászoktunk a csarnokban hangulathoz, elkezdtünk olyan agresszívan játszani, ahogy azt kellett. Asiker kulcsa a jó blokkvédekezés volt, gratulálok a lányoknak a győzelemhez, sokat tettek azért, hogy főtáblára jussunk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik