Női röpi BL: Sándor Renáta Stuttgartja a Novarával negyeddöntőzik

Vágólapra másolva!
2019.03.01. 13:52
Sándor Renáta csapata, a Stuttgart a Novara együttesével találkozik a női röplabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Az olasz sztárcsapat – soraiban többek között a világbajnok szerb Stefana Veljkoviccsal, illetve a vb-ezüstérmes olasz Paola Egonuval – a csoportkörből még csak szettet sem veszítve, első helyen jutott be a nyolc közé.

A német klub – amely az ország együttesei közül elsőként játszhat negyeddöntőt – négy győzelemmel és két vereséggel zárt a csoportkörben, ahol csak a címvédő VakifBank Istanbultól kapott ki, így négyese második helyén jutott a nyolc közé.

„Itt már nyilvánvalóan nincs könnyű ellenfél, annak is nagyon örülünk, hogy történelmet írhattunk és ott vagyunk Európa legjobb nyolc csapatában – mondta a luxembourgi sorsolásról az MTI érdeklődésére a magyar válogatott ütőjátékosa. – A Novara nagyon erős rivális, de mindenképpen azon leszünk, hogy megnehezítsük a dolgát. Egyéni célokat fogunk kitűzni magunk elé, ezeket szeretnénk majd megvalósítani a párharcban.”

Továbbjutás esetén az elődöntőben a Stuttgart az orosz Dinamo Moszkvával vagy ismét a legutóbb győztes isztambuliakkal játszik. Az egyenes kieséses szakaszba az öt csoportgyőztes mellett a három legjobb második került.

A negyeddöntőt március 12. és 14., illetve 19. és 21. között rendezik, az elődöntőkre április 2. és 4., valamint 9. és 11. között kerül sor. A sorozat fináléját május 18-án játsszák Berlinben.

A párosítás (az elöl álló csapat kezd hazai pályán)

Allianz MTV Stuttgart (német)–Igor Gorgonzola Novara (olasz)
Dinamo Moszkva (orosz)–VakifBank Istanbul (török)
Savino Del Bene Scandicci (olasz)–Fenerbahce Opet Istanbul (török)
Imoco Volley Conegliano (olasz)–Eczacibasi VitrA Istanbul (török)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik