Szörnyű a helyzet – Vojvoda Dávid 
A kisfiunk körül ugráltunk – Gulácsi Péter
Spanyol vesztegzár – Ligetvári Patrik
Kocogás a Missouri partján – Baráth Botond


„Másutt már leállították a bajnokságokat, amikor mi még játszottunk, és sokan kezdetben nem is vették komolyan a helyzetet. Az elején többen poénkodtak, csak az amerikai csapattársam érezte át a probléma súlyát. Alig tartottak számon fertőzötteket, bár kérdéses, tényleg nem voltak-e betegek, vagy nem a koronavírusnak tudták be a bajokat. Mindenesetre mi elhittük, amit olvastunk, be akartuk fejezni a bajnokságot.

Moszkvában élek, a hazai mérkőzésekre is utazik a csapat a szibériai Urengojba, szóval mi a legutóbbi tervezett meccsünkre is elrepültünk. A helyszínen is úgy tűnt, gond nélkül pályára lépünk, aztán kaptunk egy üzenetet, amelyben csak annyi állt, hogy az edzés és a mérkőzés is lefújva.

Valószínűleg azért is »lőtték le« a bajnokságot, mert a Zenit Kazany francia játékosa, Earvin Ngapeth is elkapta a koronavírust. Kapott két szabadnapot, és bár hiába mondták neki, ne tegye, hazautazott és megfertőződött. Ráadásul csak egy hét után hozták nyilvánosságra, gondolom, már nem tudták tovább titkolni.

Kezd látszódni, hogy a repterek jóval üresebbek, még akkor is, ha az említett meccsre a mi járatunk oda- és visszafelé is tele volt. A feleségemmel és a kutyámmal élek Moszkvában, és őszintén, mennénk haza. Csakhogy a legutóbbi megbeszélésen az elnökünk hangsúlyozta, a leállást újabb alapozásnak kell felfogni, hogy ha újraindul a bajnokság, jó formában legyünk. Tartom a kapcsolatot a szintén Oroszországban szereplő Grózer Gyurival és több külföldi légióssal, nem sok értelmét látjuk a felfüggesztésnek. Csak két hónapig van vízumunk.

Hétfőn minden edzést és programot lemondtak, várjuk a szövetségi döntést, addig mindenkinek otthon kell maradnia kvázi házi karanténban. Mi eleve nem mászkáltunk el, mások és magunk érdekében betartjuk a kéréseket. Bevásároltunk, amennyire kellett, ráadásul a környékünkön sok kisbolt van, a házunk aljában is, csak oda járunk, hogy ne is találkozzunk emberekkel.”

Videónkban bővebben is beszél arról, mit tapasztal jelenleg Oroszországban. Emellett szóba kerül az is, miképpen látja az első Szuperligában töltött idényét, illetve mennyire szeret Moszkvában élni.