Férfi röplabda: győzött a Pénzügyőr a Challenge-kupában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 17:29
A Pénzügyőr 3:1-re legyőzte a belga Leuvent szerdán a férfi röplabda Challenge-kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán Újpesten.


A meccs legeredményesebb játékosa a PSE brazil ütője, Willian Reffatti da Costa lett 21 ponttal (Fotó: Vasas Attila)
A meccs legeredményesebb játékosa a PSE brazil ütője, Willian Reffatti da Costa lett 21 ponttal (Fotó: Vasas Attila)

 

A Pénzügyőr már a nyolcaddöntőbe jutással is története legnagyobb sikerét érte el, ráadásul a magyar csapat a hazai sorozatokban is jó formát mutatott az utóbbi időben, így előzetesen nem számított esélytelennek belga riválisával szemben.

Ennek megfelelően nagy csatát hozott az első szett az UTE Szilágyi úti csarnokában – a PSE pályája alkalmatlan nemzetközi mérkőzésre –, és úgy is a pályaválasztó került előnybe a korai időpont ellenére is szép számú közönség előtt, hogy a belgák két játszmalabdát hárítottak.

A második felvonásra a vendégek feladót cseréltek, de a Pénzügyőr elsősorban ellenfelénél sokkal jobb blokkteljesítményének köszönhetően – a játékrész derekán hét ponttal vezetett. A hajrára egyenlítettek a leuveniek (22:22), azonban a feladó Magyar Bálint ütésével ezt a szettet is behúzta a hazai csapat.

A harmadik felvonásra alaposan visszaesett a Pénzügyőr játéka, amit a korábbi formájukat hozó belgák kihasználtak, és magabiztos részsikert arattak az őket kitartóan buzdító, mintegy harminc főt számláló szurkolótáboruk előtt.

A negyedik etapra újra magára talált a hazai együttes, és most a vendégek estek vissza jelentősen: a Pénzügyőr összességében stabilabban teljesített, megérdemelten nyert és kedvező helyzetből várhatja a folyttatást.

A visszavágót február 12-én játsszák Belgiumban.

FÉRFI RÖPLABDA CHALLENGE-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Pénzügyőr SE–BDO Volley Haasrode Leuven (belga) 3:1
(24, 23, –18, 14)
Szilágyi utca, 150 néző. V: Fanucci (San Marinó-i), Bardic (horvát)
PÉNZÜGYŐR: Flachner D. 4, Magyar 3, REFFATTI 21, RÁSA 11, KOVÁCS Z. 16, Kiss D. 8. Csere: Feliciano (liberó), Rozgonyi, Szabó M., Solti. Edző: Jókay Zoltán.
LEUVEN:
BAETENS 17, Dedeyne 7, Van Walle 14, Peters 16, Pardon 4, Cosemans. Csere: Albert (liberó), De Saedeeler, Blondeel, Hofmans. Edző: Kris Eyckmans.
Az eredmény alakulása: 1. játszma:
2:0, 5:5, 8:6, 10:10, 13:13, 18:14, 21:16, 22:21, 24:22. 2. játszma: 4:1, 8:2, 10:3, 11:7, 16:10, 20:19, 22:22, 19:24. 3. játszma: 5:1, 5:7, 9:14, 11:20, 18:24, 23:21. 4. játszma: 3:4, 9:5, 13:6, 19:9, 24:13.
MESTERMÉRLEG
Jókay Zoltán:
– Amikor a saját játékunkra koncentráltunk, akkor ment is a játék. Ezzel a szép és gyors röplabdával meg tudtuk lepni ellenfelünket. A nyitásfogadásunkon azért van még mit javítani, szóval a visszavágóra is tudunk még fejlődni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik