Férfi röpi El: szettrablás, ám vereség Görögországban

Vágólapra másolva!
2019.05.29. 20:39
null
Férfiválogatottunk játszmát nyert Görögországban, de a meccset elveszítette (Fotó: CEV)
Az első szett gyenge játékát leszámítva a magyar válogatott méltó ellenfele volt Görögországnak a férfi röplabda Európa-liga Ezüst-divíziójában, játszmát is nyert, ám 3:1-re kikapott.

 

Senki sem mondhatta, hogy az esélyesség terhe nyomja a magyar röplabdázók vállát, hiszen minden szempontból igencsak tartalékos csapattal, tíz játékossal álltak ki a férfi Európa-liga második vonalának számító Ezüst-divízió 2. fordulójában. Ennek megfelelően a házigazda Görögország kezdett jobban, rögvest 6:2-re ellépett. Az addig elsősorban a bíróknak idegesen magyarázó Bogdan Tanase 10:4-es hátrányban kért időt, hogy immár játékosainak adja elő észrevételeit. S ha már hiányosság: a challenge nagyon jól jött volna, amikor Magyar Bálint szinte biztosan ászt szervált, ám az első számú bíró pályán kívülinek, azaz outnak ítélte. A magyar csapat szinte semmit sem fogott meg az ellenfél ütéseiből, úgy meg szoros szettet is nehéz játszani, nemhogy nyerni. 22:12-nél a közönség rászámolhatott volna a csapatra, amennyiben a nagyjából kétszáz fő vérmes szurkolótábor lett volna. De mert nem volt az, a görögök különösebb csinnadratta nélkül zárták le stílusosan, ásszal a szettet (25:14).

Az első felvonásban jóval többet blokkoló görögök a második játszmában hibázgatni kezdtek, ráadásul a magyar játékosok is jobban találták utat a sánc mellett. Ennek megfelelően a hajráig vezettek: bár a házigazdák többször is utolérték a csapatot, Dávid Csanádék nem engedték ki a kezükből az előnyt – csak 22:21-nél. Tanase pedig hiába kért időt, innen nem volt visszaút (25:23).

A harmadik játszmában viszont nemcsak majdnem nyert a magyar együttes. Ha azt hittük, a nagy csatában megrogy a válogatott, hát tévedtünk, mert végtelenül felszabadultan röplabdázott a társaság. Dávid Csanád folyamatosan tüzelte a társaságot, a csapatkapitány Szabó Alpár remekelt, s ha akadt bántó is néhány szervahiba, mindig jutott rá egy jó centertámadás vagy sánc vagy megoldás. A 15:11-es magyar előnyt már az eredményjelző se bírta, újraszámolta magát, ám visszatalált a helyes álláshoz. Nem úgy a helyes útra a görög válogatott, amely 18:18-nál és 23:23-nál ugyan egyenlített, de ezúttal nem tudott fordítani (23:25).

Bár a negyedik szett sem indult rosszul, csak 13:13-ig vezettek felváltva a csapatok. A felvonás közepén ritmust váltott a házigazda, s ezzel is döntötte a mérkőzést, még ha a Szabóék három mérkőzéslabdát is hárítottak (25:22)

A magyar válogatott vasárnap Kakanjban folytatja a sorozatot Bosznia-Hercegovina ellen.

EURÓPA-LIGA, FÉRFIAK, EZÜST-DIVÍZIÓ, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Görögország–Magyarország 3:1
(14, 23, –23, 22)
Pireusz, 200 néző. V: Jovanovics (szerb), Delikosztidisz (görög)
GÖRÖGORSZÁG:
Kokinakisz 7, TAKURIDISZ 9, ZUPANISZ 23, Frangosz 7, Papalexiu 6, FILIPOV 5. Csere: Ziszisz (liberó), Vulkidisz, Raptisz 13, Dalakurasz
Szövetségi kapitány:
Dimitrisz Andreopulosz
MAGYARORSZÁG:
Magyar 1, Bozóki 6, SZABÓ A. 14, DÁVID CS. 13, Horváth K. 3, Flachner D. 10. Csere: Bán V. (liberó), Kalmár 12, Keen
Szövetségi kapitány:
Bogdan Tanase
Az eredmény alakulása. 1. játszma:
3:1, 6:2, 10:4, 18:9, 22:12, 24:14. 2. játszma: 1:2, 6:8, 10:12, 15:17, 19:21, 22:21, 24:22. 3. játszma: 2:0, 4:7, 8:14, 14:17, 18:18, 21:23, 23:23, 23:24. 4. játszma: 2:1, 4:5, 8:6, 13:13, 20:14, 24:19
MESTERMÉGLEG
Dimitrisz Andreopulosz
: – Nagyon jól kezdtünk az első két játszmában, ám a harmadik szettben visszaesett a koncentrációnk. Talán azt hittük, megvan a meccs, másrészről javult a magyarok nyitása és elkezdtek remekül fogadni, ez volt a különbség az első és a harmadik játszma között. Örülünk, hogy sikerült nyernünk.
Bogdan Tanase:
– A gyenge kezdés és a buta hibák után a második játszmától elkezdtünk sokkal pontosabban játszani, valamint betartani a taktikát sáncban és védekezésben, ráadásul a szerva és a blokk között is jobb lett a kapcsolat. Sajnálom a második szettet, annak a hajrájában mutatkozott meg a tapasztalat hiánya. Ugyanakkor nagyon örülök a srácok miatt, mert egyre több önbizalmat szereznek, pontról pontra magabiztosabbak.

A csoport másik mérkőzésén: Bosznia-Hercegoniva–Ausztria 0:3 (–12, –18, –17)

AZ ÁLLÁS
1. Ausztria 2 2 6:01 6
2. Görögország 2 1 1 4:04 3
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 4:04 3
4. Bosznia-Hercegovina 2 2 1:06 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik