Férfi röpi: a Kazincbarcika szerződtette Németh Szabolcsot

Vágólapra másolva!
2018.05.30. 20:26
A bajnok és Magyar Kupa-győztes Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata egy plusz egy évre szóló szerződést kötött Németh Szabolccsal.

A borsodi klub szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, a 32 éves ütőjátékos több mint nyolcvan alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, klubszinten legutóbb a román bajnokság harmadik helyén záró Steaua Bucuresti játékosa volt. Korábban röplabdázott Görögországban, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában és Németországban is.

„Nagyon örülök, hogy a Kazincbarcika játékosa lehetek – fogalmazott a szerdai sajtótájékoztatón Németh Szabolcs, aki 11 évet töltött el légiósként. – Örülök, hogy a legmagasabb szinten folytathatom a röplabdát idehaza, hiszen vannak még céljaim, igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, hogy segítsek a VRCK-nak céljai elérésében.”

Kárpáti László klubelnök elmondta, mindenképpen szeretnék egyben tartani a bajnok és kupagyőztes gárdát, ugyanakkor az erősítésen is dolgoznak.

„Komoly céljaink vannak, ennek érdekében a keretünket is meg kell erősítenünk, Szabolcs erre kitűnő példa” – nyilatkozta Kárpáti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik