Férfi röpi Challenge-kupa: búcsúzott a Pénzügyőr

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 22:55
Utolsó magyar csapatként a Pénzügyőr SE is búcsúzott az európai röplabdás kupaküzdelmektől, miután a férfi Challenge-kupa negyeddöntőjének visszavágóján 3:0-ra kikapott a portugál Sporting CP otthonában.

A párharc múlt keddi első mérkőzésén a magyar együttes 2:1-re vezetett, de a „hosszabb” kispaddal rendelkező portugálok – akik tavaly az elődöntőig jutottak a sorozatban – ezt követően az egyre inkább elfáradó budapestiek fölé tudtak kerekedni.

A Pénzügyőr azóta múlt pénteken Kecskeméten megnyerte a Magyar Kupát – története első felnőtt aranyérmét szerezve –, a mérkőzésen azonban elveszítette egyik legjobbját, Kovács Zoltánt, így Jókay Zoltán vezetőedző együttese mindössze 11 játékossal utazott el Lisszabonba.

A csütörtöki visszavágón kisebb sérülése miatt a csapat másik legponterősebb játékosa, a brazil Reffatti sem léphetett pályára, és bár a PSE a szettek közepéig tartani tudta a lépést riválisával, a végjátékokban rendre a portugálok kerekedtek felül.

A mérkőzés legeredményesebb magyar röplabdázója a 12 pontos Kiss Dániel volt.

A magyar férficsapatok közül legutóbb a 2003–2004-es idényben a Kazincbarcika jutott el a legjobb nyolcig a nemzetközi kupaporondon.

FÉRFI RÖPLABDA CHALLENGE-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Sporting Club Lisboa (portugál)–Pénzügyőr SE 3:0 (18, 18, 21)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik