Rio 2016: rejtély megoldva! Lochte elárulta, miből lett a balhé

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 04:21
null
Ryan Lochte élő adásban kért bocsánatot, miután balhé lett riói sztorijából (Fotó: AFP)
A hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, Ryan Lochte élő televíziós adásban bocsánatot kért a braziloktól viselkedéséért.

 

„Sajnálom! Brazília nem ezt érdemelte” – mondta a Globo TV adásában a 32 éves sztár, aki egy hete azt állította, hogy három társával együtt fegyverrel rabolták ki őket, majd videofelvételek alapján kiderült, valójában ők randalíroztak és rongáltak meg egy benzinkutat Rióban.

„Nem akarom az alkoholt kifogásként használni, de tény, teljesen részeg voltam, mikor először beszéltem a rablásos sztoriról” – tette hozzá élő adásban.

Lochte elismerte, túlzásba esett, amikor a történetét elmesélte, felnagyított dolgokat, de kitart amellett, hogy nem hazudott. Egyúttal szeretne bocsánatot kérni három úszótársától, Jimmy Feigentől, Gunnar Bentztől és Jack Congertől, amiért őket – a történet miatt – rendőrségi kihallgatásra vitték Rióban, és nem tudtak a tervezett időben hazautazni.

Arra a kérdésre, hogy valóban kirabolták-e, a következő választ adta az amerikai: „Nem tudom.”

Az eset miatt előbb az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) kért bocsánatot a brazil emberektől és Riótól a négy úszó viselkedése miatt. Scott Blackmun, az USOC ügyvezetője közleményben jelezte, hogy a versenyzők viselkedése elfogadhatatlan volt és nem az Egyesült Államok csapatának értékeit tükrözi.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fegyelmi eljárás indítását tervezi a négy amerikai úszó ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik