Rio 2016: Parti András a legjobb húszban végezne

Vágólapra másolva!
2016.08.13. 13:39
Parti András szeretne a huszadiknál jobb helyen zárni a riói olimpia hegyikerékpáros versenyében.

„Pekingben 23. lettem, Londonban pedig egy nagyon látványos, sziklás helyen nagyot buktam, a fotók bejárták a világsajtót. Szerencsére nem lett komolyabb bajom, de egy rossz emlék maradt” – idézi a harmadik olimpiájára készülő, 33 éves versenyzőt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja. Parti kifejtette, jó erőben van, s a 20. hely környékére várja magát.

„Ha egyessel kezdődne a helyezésem, egy álom valósulna meg.”

Parti a hét elején tért vissza Magyarországra egy magaslati edzőtáborból, s úgy gondolja, jól sikerült a felkészülése.

„Három hetet töltöttem Livignóban, ez volt az olimpiai felkészülésemben a pont az i-re. Ahogy kapom a jó híreket Rióból, egyre várom az eseményt és egyre motiváltabb vagyok. Beleadok mindent, hiszen négyévente van olimpia, a célt, hogy kijussak, elértem, most minél jobban szeretnék teljesíteni, a maximumot akarom nyújtani” – fejtette ki Parti

A riói versenypályáról elmondta, videókon és fotókon látta, ezek alapján nézőbarátnak tartja, hiszen a szurkolók könnyen beláthatják.

„Van a végén egy emelkedős rész, ami feküdhet nekem. Egy kör 4.6 kilométeres, várhatóan ebből hetet kell teljesítenünk, a győztes egy óra harminc és egy óra negyven perc között kell, hogy célba érjen, ez nagyjából 14 perc körüli köröket jelent.”

Parti András beszélt a riválisokról is.

„Az esélyesek közé sorolom a svájci Schustert, a francia Absalont és a cseh Kulhavyt. Úgy gondolom, ők osztoznak majd a dobogón.”

Parti András a MOB honlapja szerint vasárnap utazik az olimpiára, ahol jövő vasárnap áll rajthoz az ötvenfős mezőnyben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik