Rio 2016: Olyan volt a meccs, mint egy Quimby-koncert – Bíró

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.15. 22:07
null
Bujka Barbara (balra) gratulál a csereként kritikus időszakban beszálló cserekapusnak, Kasó Orsolyának (Fotó: Reuters)
A magyar női vízilabda válogatott 1–5-ről és 6–8-ról is felállva, ötméteresekkel legyőzte Ausztráliát a riói olimpia negyeddöntőjében. A találkozót követően Bíró Attila szövetségi kapitány és a főszereplők értékeltek az M4 Sportnak.

„Van egy olyan mentális erő, amely, hál' Istennek, az 1–5 és a későbbi ellenfél vezetés dacára sem hagyta kicsúszni a kezünkből a mérkőzést, illetve aminek köszönhetően kétszer is fel tudtunk állni. Fontos volt a kapuscsere és az, hogy a támadásban koncentráltabbak voltunk, akciógólt és fórt is értékesítettünk. Ez elég volt arra, hogy döntetlent játsszunk. Antal Dóra utolsó büntetőjénél hittem el, hogy megvan, addig egy ilyen női mérkőzésen nem lehet tudni, mi várható. Ez gyakorlatilag olyan volt, mint egy Quimby-koncert, mindig bármi bármikor megtörténhet. Belülről úgy gondoltam, hogy ha döntetlen lesz, akkor nyerünk, mert két fantasztikus kapusunk van, de szerencse is kellett hozzá. A ma megmutatott tartással olyan felszabadultságot adhat ez a mérkőzés a következő megméretésre, hogy nekünk kevesebb veszítenivalónk lesz, mint az Egyesült Államoknak. A minimális cél az volt, hogy éremért játszhassunk, ez most hatalmas lökést adhat a csapatnak” – értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány az M4 Sportnak.

HARMADSZORRA MEGVAN!

„Hát, ez rettenetesen szoros volt már megint. Ez a harmadik alkalom, hogy az ausztrálok ellen ötöspárbajt vívtunk, és végre le tudtuk őket győzni! A korábbi párharcok után óriási öröm ez most nekem. Hogy az amerikaiak verhetők-e? Hogyne lenne az! Nincs olyan csapat, amely verhetetlen lenne, de csak annyit tudok ígérni, hogy mindent megteszünk a legyőzésük érdekében" - nyilatkozta a vegyes zónában Takács Orsolya.


„Mindenképpen kellett a csapat ahhoz, hogy felálljunk – mondta Kasó Orsolya. – Valamilyen szinten a védelmünk is megerősödött, és elkezdtünk gólokat lőni. Ez segített nekem is abban, hogy önbizalmat szerezzek. Mert bevallom, az elején remegtem, mint a kocsonya. Még sohasem voltam ilyen szituációban, de úgy voltam vele, hogy ha ezt dobta a gép, akkor ebből kell valahogy felépítenem a dolgokat.”

„Nagyon szerettünk volna bejutni a négy közé, és végül összejött. Amikor sikerült felhoznunk az állást döntetlenre, akkor nagyon éreztem a csapaton, hogy ez meglehet. Fej fej mellett haladtunk, de miután egy ötről sikerült felállunk, annyira éreztünk magunkban az erőt, hogy már senki sem tudott volna minket megállítani.”

„Annyira nem vagyok nagy ötösfogó, de igyekeztem rajta lenni a lövéseken. Kettőnk közül inkább Edina a jobb ebben, meg is beszéltük, hogy ha három-négy lövés után nekem nem megy, akkor cserélünk. De jó volt, hogy egy kicsit elbizonytalanítottam az ellenfelet. Az elődöntőben az amerikaiakkal találkozunk, akikkel a felkészülési időszakban jó meccseket játszottunk. Igaz, még sohasem sikerült őket megvernünk, viszont itt az alkalom. Mikor, ha nem most?”

„Igazi csapatként működtünk együtt az elejétől a végéig – nyilatkozta Antal Dóra. – Az elején egy óriási mélypontban voltunk, de az is bizonyítja a csapat egységét és erejét, hogy háromgólos hátrányból, sőt, lehet négy is volt, nem emlékszem pontosan, fel tudtunk állni. A végén pedig drámai küzdelemben le tudtuk győzni az ausztrálokat. Fantasztikus érzés.”

„Amikor az ötméteresemnél kinéztem a kispadunkra, olyan energia jött felém, hogy nem volt kérdés: belövöm-e vagy sem. Négygólos hátránynál megfordult a fejünkben, hogy ez egy olimpiai negyeddöntő, amelyben nyerni kell. A négy közé jutásért játszunk, gyakorlatilag az olimpia egyik legfontosabb mérkőzése.”

„Az amerikaiak ellen az elődöntőben semmi veszítenivalónk nincs. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de szerintem a mezőnyben mi vagyunk az egyedüli csapat, amely meg tudja verni ezt az amerikai válogatottat. Nagyon sokat készültünk velük, illetve ellenük. Pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük. Ha odafigyelünk arra, amiben jók, és közben ki tudjuk használni a gyenge pontjaikat, akkor nem lehet probléma ellenük sem. Nem mondom, hogy sima mérkőzés lesz, szeretnék hasonlóan drámai körülmények között nyerni ellenük is.”

RIO 2016
NŐI VÍZILABDA, NEGYEDDÖNTŐ
AUSZTRÁLIA–MAGYARORSZÁG 8–8 (3–1, 2–2, 2–3, 1–2) – ötméteresekkel 3–5

További mérkőzések
Brazília–Egyesült Államok 3–13 (0–5, 0–3, 0–5, 3–0)
Oroszország–Spanyolország 12–10 (2–3, 3–2, 5–3, 2–2)
Olaszország–Kína 12–7 (1–1, 3–1, 4–2, 4–3)
TOVÁBBI MENETREND
ELŐDÖNTŐ
augusztus 17. (szerda)
17.20: MAGYARORSZÁG–Egyesült Államok
21.30:
Oroszország–Olaszország
AZ 5–8. HELYÉRT
16.00: Ausztrália–Brazília
20.10: Spanyolország–Kína

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik