Rio 2016: Lochte több támogatót vesztett a hazugsága miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.23. 10:02
Már több mint egymillió dollárt vesztett a riói olimpián botrányba keveredett Ryan Lochte amerikai úszó, mivel egy sportruházatgyártó cég után további három szponzora hátrált ki mögüle.

A Ralph Lauren ruházati konszern, az Airweave matracgyártó és a Syneron Candela kozmetikumgyártó is bejelentette, hogy szerződést bont a 32 éves sportolóval.

Előzőleg a Speedo sportruházatgyártó cég közölte, hogy nem tudja elnézni Lochte ötkarikás játékokon mutatott viselkedését. A vállalat hétfői bejelentése szerint a hatszoros olimpiai bajnok támogatásából 50 ezer dollárt (kb. 13.8 millió forint) egy brazil gyerekeket segítő szervezetnek juttat el.

Lochte a múlt héten azt állította, hogy három társával együtt fegyverrel kirabolták őket Rióban, majd videofelvételek alapján kiderült, valójában ők randalíroztak és rongáltak meg egy benzinkutat. Az úszó bocsánatot kért a viselkedéséért.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik