Rio 2016: jó hír, Olasz Anna is indulhat az olimpián!

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 15:36
null
Olasz Anna mégis ott lehet Rióban (Fotó: AFP)
Olasz Anna is indulhat a riói olimpián – tájékoztatta Gyárfás Tamás hétfőn az MTI-t.

Olasz Anna a tavalyi kazanyi világbajnokságon a 11. helyen ért célba, éppen a Londonban olimpiai bajnok Risztov Éva mögött, aki tizedikként még kvótát szerzett.

A Magyar Úszószövetség közleménye leszögezi: a döntés hátterében a hétvégi NOB-határozat áll, melynek értelmében egyetlen olyan orosz sportoló sem indulhat Rióban, akinek valaha doppingügye volt. Márpedig a kazanyi vb 6. helyezettje, Anasztaszja Krapivina ebbe a körbe tartozik egy 2013-as vétség okán. Őt emiatt kivették a mezőnyből, így a Kazanyban a kvótáról épp egy hellyel lemaradó, 11. Olasz léphet előre.

„Feküdtem az ágyban, hogy aludjak kicsit, amikor hívott Gellért Gábor edzőm, hogy mehetek Rióba. Onnantól nem volt többé alvás. Elsőre nem akartam elhinni. Mivel még nem volt információnk a döntés hátteréről, bele sem akartam élni magam, amíg nincs százszázalékos megerősítés” – idézte a Magyar Úszószövetség közleménye Olasz Annát.

Olasz szerint a legfontosabb a formáját feltornázni „olimpiaképesre”. Úgy vélte, ez nem lesz egyszerű, mivel a két héttel ezelőtti Eb-t követően kissé levezetés jellege volt az edzéseknek, ugyanakkor hozzátette, nem a nulláról kezdi a felkészülést.

Gellért Gábor jelezte: azonnal magaslati edzőtáborba vonulnak.

„A kazanyi vb utáni első három hónapban Anna annyira megroppant, hogy pszichológushoz kellett járnia – fogalmazott az edző. – Most abban reménykedem, fel lehet hozni olyan állapotba, hogy helytállhasson Rióban. Ezért két teljes hetet fogunk magaslaton dolgozni, gyakorlatilag onnan lejőve mennénk azonnal ki, mert ez a munka élettankönyvek szerint három-öt napon belül még jótékony hatással van a sportolóra.”

Olasz Anna csatlakozásával 37 tagúra nőtt az olimpiai úszóválogatott, a magyar olimpiai csapat pedig 160 fős lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik